Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

Bővebben: Így ölhetnek a fogyasztószerekNem csak Magyarországon kaphatóak nem kívánatos mellékhatású fogyasztószerek, Angliában is. A Daily Mail azon nők történetét meséli el, akik súlyos betegek lettek a gyógyszerektől. Életkilátásaik rosszak.

Michelle Rumsey, mint a legtöbb nő, szeretett volna leadni néhány kilót. Rumsay nem volt kövér, 165 centijéhez 65 kiló társult, viszont zavarta a hasán lévő felesleg. Egy este a neten böngészett a megfelelő szer után kutatva, amikor talált egy fórumot, ahol az efedrin áldásos hatását elemezték.

 

Bővebben: Már a szaga sem a régi - Így nyírnak ki minket az illatokAki nagyvárosban él, ki van éhezve arra, hogy a borzasztó szagok helyett inkább kellemes illatok vegyék körül, ezért ha csak teheti, olyan dolgokat vásárol, amelyek segítenek elfedni az esetleges bűzt. Ezzel azonban magunkkal szúrunk ki. Több aktuális kutatás is azt támasztja alá, hogy az illatanyagokat tartalmazó termékek komoly hatással vannak az egészségünkre, hiszen bőrallergiát, asztmás és migrénes rohamot okozhatnak, sőt, még a szexuális vágyra is kedvezőtlenül hatnak.

Egy elismert szakember szerint az emberek közel harmadának keserítik meg az életét az illatok és a szagok, az illatallergia pedig minden huszadik embert érint – és az arány egyre nő – írja a Daily Mail.

 

Bővebben: A fluorid a lehetséges oka a gyerekek IQ csökkenésének?Végtére is, nem érdemes figyelmen kívül hagyni a bizonyítékok összességét, a kapcsolatot a megnövekedett fluorid expozíció és alacsonyabb IQ között. Példa:

A tanulmány, melynek címe: ” Fluorid és a gyermekek intelligenciája: egy meta-analízis ” a Biological Trace Element Research 2008-ban megjelent cikkében szerepel a kérdés, vajon ” … a fluoridnak való kitettség alacsony intelligencia hányadost eredményezett-e az elmúlt 20 évben Kínában.

 

Bővebben: Dánia úttörő szerepet vállal a káros anyagok betiltásábanA műanyagok lágyítására használt, a hormonrendszer működését megzavaró négy ftalátvegyület használatát betiltják Dániában. Így az EU-ban a gyermekjátékokban már tiltott anyagokat (DEHP, DIBP, DBP és DBP) Dániában más termékekhez sem lehet majd felhasználni.

A betiltást kezdeményező dán környezetvédelmi miniszter, Ida Auken, szerint nem lehet a fogyasztókat felesleges egészségügyi kockázatoknak kitenni. Dánia már korábban kezdeményezte az anyagok teljes körű uniós tiltását, de az ezzel kapcsolatos – remélhetőleg pozitív – döntés csak 2013 év tavaszára várható.

 

Bővebben:  Johnson & Johnson: rákot okozó vegyi anyagnak nincs helye a kozmetikumban!Bőr- és környezetbarát, károsanyag-mentes termékek gyártására fekteti a hangsúlyt a következő években a Johnson & Johnson. A cég bejelentette tervét.
Elképzeléseik szerint 2013 végéig eltávolítják a káros vegyi anyagokat bébi termékeikből, ugyanakkor felnőtt piperecikkek is folyamatos átalakuláson mennek keresztül 2015-ig.

- Szeretnénk, ha az emberek teljes bizalommal használnák termékeinket, és tudnák, hogy a J & J a fogyasztók egészségére is körültekintően figyel - nyilatkozott Susan Nettesheim, a társaság alelnöke.
Mindez példátlan lépés a cég életében.

 

Bővebben: Tiszta víz klór nélkülA klórozott víz illata úgy hozzátartozik a városi strandokhoz, mint nyáron a lángosé és a naptejé. A fürdőzés azonban gyakran kipirosodott szemekkel vagy allergiával jár együtt. A chemnitzi Uvion GmbH által fejlesztett eljárás a klórt rézionokkal küszöböli ki. Ehhez a medence hozzáfolyásánál gyenge elektromos áram folyik keresztül egy rézelektródán, amelyből kilépő rézionok a gyártó adatai alapján elpusztítják a baktériumokat és az algákat. Kiegészítésül egy erős UV-lámpa fertőtleníti a vizet.

 

Bővebben: Miért káros a fogkrémben a triklozán?Egy új kutatás szerint petri-csészében és élő állatokban is nagymértékben gátolja az izomösszehúzódást a triklozán nevű vegyület, amelyet fertőtlenítő hatásának köszönhetően számtalan kozmetikai cikkben és használati tárgyban megtalálható adalékként. Nem ez az első egészségkárosító hatás, ami a negyven éve használt fertőtlenítőszerről kiderül.

A Proceedings of the National Academy of Sciences szaklapban megjelent vizsgálatban a kutatók izolált szívizomsejteken és vázizomrostokon, valamint élő egereken és hallárvákon vizsgálták a triklozán hatását.

 

Bővebben: Zöld ruhaipar - Környezetbarát szövetekNapjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap a természet- és környezetvédelem, ami elérte a ruhaipart is - ami nagyobb jelentőségű, mint gondolnánk.

A világ összes kémiai vegyszerének több, mint húsz százalékát használják gyapottermesztés során! Arról már nem is beszélve, hogy egy póló előállítása során - a növénytermesztéstől kezdve - hány száz liter vizet használnak fel.

Ennek megoldásaként mára több alternatíva létezik: ruhaszövetet ma már számtalan alapanyagból készítenek.