Skip to main content

 

Elutasította az Európai Parlament azt a javaslatot, amely alapján a tagállamok megtilthatták volna a génmódosított növényeket tartalmazó termékek forgalmazását területükön. A földművelésügyi tárca államtitkára szerint azonban a kabinet végül úgyis megnyeri a GMO-ellenes háborút.

Bár a tudományos élet máig vitázik a génmódosított növények veszélyeiről, illetve hasznosságáról, Magyarországon a 2011-es alaptörvényben rögzítették az ország GMO-mentességét és az unió is megadta a jogot a tagállamoknak, hogy megtiltsák a génmódosított növények termesztését területükön.

hirdetés

A szerdán az Európai Parlamentben leszavazott javaslat arra irányult, hogy minden részben vagy egészben génmódosított növényt tartalmazó termék forgalmazását is betilthassák területükön a tagállamok, ám, bár ez a Földművelésügyi Minisztérium célja, ma még Magyarország sem tilthatná be az ilyen termékeket - ismerte el Nagy István, a tárca államtitkára.

"Jelenleg az állattenyésztés takarmányozása GMO-s szója nélkül nem oldható meg. A szója 40 százalék fehérjetartalmú takarmány és az intenzív hizlalásokhoz, tehát sertés, baromfi, illetve a tejtermő tehenészetekhez szükséges a takarmány fehérjetartalmának meglétéhez az import szója és ez ugye tudjuk nagyon jól, Dél-Amerikából jön és ez GMO-s."

Ennek kiváltása okozza ma a legnagyobb fejtörést a GMO-ellenes tagállamok számára, ám Magyarországon már dolgoznak azon a takarmány-összetételen, amely kiválthatja a szóját - tette hozzá Nagy István.

"Megvannak azok az összetevők, amelyeket extrahált repcedarából, extrahált napraforgódarából, ddgs-ből (szárított gabonatörköly) és kukorica-gluténból, illetve egy enzim hozzáadásával el tudjuk azt érni, hogy 40 százalékos fehérjetartalmú takarmányt állítsunk elő. Ráadásul ezeket melléktermékből tudjuk előállítani és ez a melléktermék korlátlanul rendelkezésre áll."

E takarmány-kiegészítővel jelenleg is zajlanak az állatetetési kísérletek, így Nagy István szerint 2016 elejére akár hivatalosan is bejelenthetik, hogy van alternatívája az import-szójának, ami új fejezetet nyithat a génmódosított növények elleni uniós küzdelemben. Az államtitkár azért sem tartotta nagy veszteségnek a javaslat tegnapi leszavazását, mert az Európai Parlament nem vette le napirendjéről a kérdést, csupán visszautalta bizottsági szintre további kidolgozásra.

"A háborút a végén meg fogjuk nyerni, csak még nem érett meg rá a helyzet. Túl nagy volt a lépés a köztermesztés tilalmától a teljes élelmiszer-kontrollig."

A földművelésügyi tárca nemrég egyébként kidolgozott egy, a GMO-mentességre utaló élelmiszer-jelölést is, amelyet várhatóan január 1-jétől vezetnének be.

Hanganyag: Sigmond Árpád

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A kép csak illusztráció

TOP 5