Kiderült, hogy a legkevesebb megszállottság sem kell ahhoz, hogy vegyenek egy flakon lebomló mosogatószert. Még csak sok pénz se kell, sőt. A biomosogatószerek ugyanis minőségben simán agyonverik foszfátot, mesterséges illatanyagokat, és színezékeket tartalmazó társaikat, és árban is versenyképesek.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a környezetünk, unokáink környezetének védelmében vásárolt termékek mindig kompromisszumokra kényszerítenek minket. Sokszor drágábbak, nehezebben beszerezhetők, és ha nem az élelmiszerekre gondolunk, pozitív hatásuk csakis hosszú távú befektetésként értelmezhető.

Ezt az egész elméletet döntik romba a mosogatószerek. Két keményvonalas középkori és öt folyékony mosogatószert próbáltunk ki.

Mosószóda (nátrium-karbonát)

Ez a legperverzebb élmény, mert habja az egyáltalán nincs. A habot meg megszoktuk mosogatás közben is. Mindegy, a hab nélküli, érintésre is eléggé megváltozott karakterű vízben – a mosószóda erős vízlágyító – viszont tényleg lehet mosogatni. Csak nem nagyon.

Valahogy nem az igazi, nem oldja eléggé a zsírt (2 evőkanál/5 l forró víz, majd 3 evőkanál/5 liter arányok alkalmazása esetén sem), és foltosak maradnak utána az edények, üvegtárgyak. Ezt ecetes öblítéssel lehet javítani, de az sokaknak már hosszabb és nyavalyásabb program, mint amit azzal tudnak tölteni, hogy az unokáik

A nagyobbik baj, hogy szárítja a kézbőrt. Egy-két alkalom után is érződik, de rendszeres használattal nagyon odavág. Ez gumikesztyűvel kivédhető, de a gumikesztyűgyártás nem az a kimondott Greenpeace-aktivizmus, így a kígyó a saját farkába harap, magyarul hülyeséget csinálunk éppen, egy olyan mosogatószer használata miatt, ami nem is elég hatékony. 

A mosószóda 540 Ft/kg körüli áron kapható, egy mosogatáshoz kb. 4 dkg-ot (5 liter vízhez 2 evőkanál) használtam, ami kb. 20 forint mosogatásonként. Távolról sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Javasolják mosószappannal keverve is, de inkább fogtuk a mosószappant magában. És elájultunk.

Mosószappan

A legnagyobb meglepetés, ráadásul kellemes. Elsőre hülyeségnek tűnik szappant reszelni a teleengedett mosogatóba, és a vizet kissé megkavarva nekiállni a mosogatásnak, de a zsíros tapintású, érdektelen szagú tömb elképesztően jól működik.

A mosószappanok 1400 Ft/ kg körüli áron kaphatók, ezt saját főzésben, saját kezűleg gyűjtögetett, használt olajokból egészen pár száz forintig lehet csökkenteni. Egy mosogatáshoz 2 dkg-ot reszeltem 5 liter vízbe, ami mosogatásonként 28 Ft, saját kezűleg főzött szappanból kb. 15 Ft. A legkellemesebb meglepetés, saját főzésben a legkörnyezetbarátabb, legolcsóbb megoldás mind közül, ráadásul meglepően hatékonyan oldja a zsírt. Abszolút győztes, főleg, ha maguk főzik, azt pedig miért ne? 

A legkörnyezetbarátabb csomagolású is, hiszen jellemzően zsírpapírban, vagy éppen csomagolás nélkül lehet megvásárolni. Ha maguk főzik, végképp nincs csomagolás, címkenyomtatás, szállítás, benzin, áfa. Semmi. Imádjuk.

A folyékony szakasz

Mindegyikből egy evőkanállal (15 ml) adtunk 5 liter forró vízhez, és abban mosogattuk el a nagyjából azonos mennyiségű és összetételű szennyest. (Pont így tettünk a mosószódával és a szappannal is.) Mindegyik kiválóan teljesített, egyetlen, az iecologic mosogatószer emelkedett ki látványosan a mezőnyből, szinte lerobbantotta a koszt a tányérokról, ráadásul ezt koncentrátumnak árulják, ezért ebből kipróbáltuk kevesebb (10 ml) mosogatószerrel is a mosogatást, és úgy is tökéletesen működött.

A többi különbséget ár, szubjektív – illatanyagok, ki milyen illatot szeret – szempontok és környezetvédelmi adatok adják. Egyiknél sem vettük észre, hogy szárítaná a bőrt, vagy kellemetlen illata lenne.

Ami szintén mindegyikre jellemző, hogy ezek a szerek sem haboznak ész nélkül. De ez mit sem von le tisztítóértékükből, így a dolognak annak ellenére nem tudunk jelentőséget tulajdonítani, hogy a mosogatószerek minősítésénél a habzóképesség kifejezetten szempont, mert a fogyasztó azt szereti. Szerintünk ne szeresse annyira, mert unokáink patkányburgert esznek majd a nagy habszeretés miatt.

A tesztelt termékek mind foszfát (a linken többet megtudhat róla), tartósítószer, szinezékmentesek, különböző mértékekben lebomló szerek, csomagolásuk jellemzően újrahasznosított, újrahasznosítható, több rendelkezik az EU ecolabel minősítésével.

Ecover folyékony kézi mosogatószer 
949 Ft/500 ml
1898 Ft/l 28 Ft/mosogatás
Egyéb: növényi és ásványi eredetű összetevők, nem tesztelték állatokon, a flakon (a kupakot leszámítva) növényi alapú és 100%-ban újrahasznosítható, az egész csomagolás 100%-ban újrahasznosítható anyagokból készül, ecolabel minősítés 

Frosch Aloe Vera mosogatószer 
549 Ft/500 ml
1098 Ft/l 16 Ft/mosogatás
Egyéb: a flakon 65%-ban újrahasznosítható, ez tartalmaz színezéket

DenkMit nature mosogatószer
379 Ft/500 ml
758 Ft/l 11 Ft/mosogatás
Egyéb: ecolabel minősítés 

Cudy mosogatószer
630 Ft/l 9 Ft/mosogatás
Egyéb: 90%-ban biológiailag lebontható, magyar termék

iecologic mosogatószer 
1500 Ft/l (10 milliliterrel számoltunk) 15 Ft/mosogatás
Egyéb: természetes ásványi és növényi anyagokból készült, nem tesztelték állatokon, a flakon, kupak és a címke 100%-ban újrahasznosítható, ecolabel minősítés

Hol?

Webáruházakban, DM-ben, bioboltokban kaphatók folyékony biomosogatószerek, a Frosch termékek hipermarketekben is. Mosószóda, mosószappan bioüzletekben, vegyiáru-kereskedésekben is kapható, de mosószappant házilag is készíthetnek.

Forrás: http://www.origo.hu/tafelspicc/teszt/20131105-piszkosul-jok-a-biomosogatoszerek.html?sec-top 

Képek sorban: Mosószóda, mosószappan, folyékony biomosogatószerek, Forrás: Táfelspicc

TOP 5