Skip to main content

A kínaiak szeretik a „nagy ugrásokat”. Most arra törekszenek, hogy övék legyen a világ legmagasabb épületének rekordja. E cél érdekében alig 90 nap alatt fel akarnak építeni egy, a jelenlegi csúcstartónál, a dubai Burj Kalifánál (828 méter), 10 méterrel magasabb felhőkarcolót, de ellentétben az emirátus építményével, amely 5 évig készült, ezt 90 nap alatt tervezik felhúzni, ráadásul úgy, hogy az megfeleljen a legmodernebb környezetvédelmi előírásoknak. (Aiolus News)

A terv, amelynek helyszíne a Hunan tartománybeli Csangsa város, a Broad Sustainable Building (BSB) cég vezetőinek agyában született meg. A BSB számára nem új egy ilyen kihívás, mivel 2011 decemberében már megépítettek két hét alatt egy 30 emeletes szállodát. A „trükk” lényege, hogy az épület struktúráját, belső építészetét 93%-ban előre gyártott elemekből készítik, ezáltal leegyszerűsödik és felgyorsul az építkezési folyamat.

A 628 millió dolláros költségvetéssel készülő szuperépítmény, amelyet még a pekingi kormánynak is jóvá kell hagynia, egyúttal a fenntarthatóság jelképe is lenne, amely tökéletes szigeteléseivel, külső burkolatával csökkenti az energiafogyasztást, és villamos energia-szükségleteit tiszta forrásokból meríti. A BSB építési módszere egyúttal csökkenti a káros kibocsátásokat is.

Akadnak persze jócskán kétkedők a terv kivitelezhetőségével kapcsolatban, például a Shanghai Tower építői, a Gensler tervezői, akik szerint nehezen hihető, hogy egy ilyen rövid idő alatt fel lehessen építeni egy 800 méternél is magasabb épületet.

A választ az idő adja meg: minden rendben megy, a munkálatokat 2012 novemberében kezdik el és 2013 januárjára kell befejezni.

Forrás: http://www.energiacentrum.com/news/rapid_fenntarthato_felhokarcolo.html

Fotó forrása: http://inhabitat.com/sky-city-chinese-company-bsb-to-build-the-worlds-tallest-building-in-just-90-days/

TOP 5