Skip to main content

A jelenlegi legkisebb és legolcsóbb hibrid autó, a Toyota Yaris Hybrid 100 lóerőt, négy liter körüli fogyasztást és automata váltót kínál a Prius árának alig több mint a feléért. Alacsony fenntartási költségei a miatt okos alternatívája a dízel kisautóknak, ráadásul jobban is néz ki, mint a többi Yaris.

Néhány éve jelentette be a Toyota, hogy 2020-ig minden modelljéből lesz hibrid, és azóta is ehhez tartja magát. A Prius-sorozat már 1997 óta fut, két éve pedig bemutatták az első olyan hibridet is, amely már meglévő modellen - az Aurison - alapult, a Yaris hibridje már a második nem dedikált hibridjük.

Nagy különbség az utóbbi kettő között, hogy az Auris tervezésekor még nem tudták, hogy lesz belőle benzines-elektromos változat, így kompromisszumokat kellett kötni, amikor a Prius-technikát beleépítették. A Yarist viszont eleve úgy tervezték, hogy legyen benne hely a hibrid rendszer alkatrészeinek - a nagyfeszültségű nikkel-metálhidrid akkumulátor például a hátsó ülés alá került -, így fordulhat elő például az, hogy a 3,9 méteres Yarisban ugyanúgy 286 literes a csomagtartó, mint a 35 centiméterrel hosszabb Aurisban.

Persze azért a Yaris kisebb méreteihez kellett igazítani a hibrid hajtásláncot, ezért például a Prius 1,8 literes benzinmotorját a második generációs Priusból származó 1,5 literesre cserélték, de minden más komponens, így az akkumulátor, az elektromotor, a sebességváltó-differenciálmű egység és az inverter méretét és tömegét is sikerült lecsökkenteni. Ennek eredményeképp a hibrid rendszer tömege bő 40 kilogrammal lett kisebb, így az alapfelszereltségű Yaris Hybrid mindössze 1086 kilogrammot nyom, csak 30-cal nehezebb, mint a dízel. A benzinmotor 74, az elektromos 60 lóerős, a rendszer összteljesítménye 100 lóerőre adódik, a súly-lóerő arány tehát alig rosszabb, mint a Priusban vagy az Aurisban.

Sok szempontból a legek autója a Yaris Hybrid. A szériagyártású, nem kizárólag elektromos vagy konnektoros hibrid autók között ennek a legalacsonyabb a szén-dioxid- és nitrogén-oxid-kibocsátása, de 3,1 literes városi fogyasztásnál sem kínál senki jobbat, beleértve a 0,8 literes dízelmotorral szerelt, start-stop rendszeres Smartot is. Ami a legjobb, hogy a szenzációs gazdaságossági mutatók ellenére a kis Toyota nem lecsupaszított minimálautó, hanem négy személy számára kényelmes, jól felszerelt és mutatós kisautó, amellyel akár hosszabb túrákat is lehet tenni.

Ahogy várható, a hibrid változat a Yaris-kínálat csúcsán helyezkedik el, ennek megfelelően a külsejét is rendesen átalakították. A hollandiai menetpróbán a részt vevő újságírók nagy többségének az volt a véleménye, hogy a Toyota talán jobban tette volna, ha a normál Yarisokat is ilyen markáns külsővel látja el. Pedig csak a lámpákat, a hűtőmaszkot és a lökhárítókat rajzolták át, de az összhatás mégis olyan, mintha új autót látnánk. A dizájn javításának a légellenállás csökkentésén kívül a fő célja az lehetett, hogy érzelmi alapon is lehessen a hibrid mellett dönteni, ne csak észérvek szóljanak mellette.

Ezt azért írom, mert azoknak, akiknek a vezetés többet jelent annál, mint hogy eljussanak A-ból B-be, nem biztos, hogy sok örömet nyújt majd a szupertakarékos Yaris vezetése. Ebben elsősorban a fokozatmentes CVT-váltó a felelős, amelynek működési elvéből következik, hogy a benzinmotor fordulatszáma és az autó pillanatnyi sebessége között sok összefüggés nincs, pedig a Priushoz képest átprogramozták a váltót, hogy lineárisabb kapcsolatot biztosítson a kettő között. Gyorsítás közben állandó fordulatszámon pörög, és csúnya hangon zúg az Atkinson-ciklusú benzinmotor, ami nagyon fura lesz azoknak, akik még nem vezettek fokozatmentes automata váltóval szerelt autót.

Sietni nem nagyon érdemes, mert érzésre és a fura motorhang miatt is lomhábbnak tűnik a Yaris, mint amire a 11,8 másodperces gyorsulási adatból következtetne az ember. Igaz ugyan, hogy városban jól ki lehet lőni vele a lámpáktól - 50 km/h-ra csak 4 másodperc alatt gyorsul - a villanymotor azonnal rendelkezésre álló nagy nyomatéka miatt, de később úgy érzi a vezető, mintha kifogyna belőle a szufla, autópálya-tempónál már kínkeservesen gyorsul, és ilyenkor a motorzaj mellé tisztességes mértékű szélzaj is társul.

Viszont a hibridesítésnek előnyei is vannak a vezethetőség szempontjából. Városban nagyon kényelmes az automata váltóval közlekedni, kézi váltó nem is választható a full hibrid rendszer sajátosságai miatt. Mivel hátra és jó mélyre tették az akkumulátort, a súlypont lejjebb, mindössze 55 centiméteres magasságba került, és a súlyelosztás is javult valamelyest, már csak 63 százalék jut az első tengelyre. Kanyarban stabilan és jóindulatúan semlegesen fordul, persze a futóművet és a széria menetstabilizáló elektronikát is áthangolták a többi Yarishoz képest. Nagy különbséget azért nem érdemes várni, nagyjából ugyanúgy mozog az úton a hibrid, ahogy a többi Yaris, talán a rugózása egy árnyalatnyival feszesebb, de még így sem lehet kényelmetlennek nevezni.

Háromféle üzemmódban lehet használni a hibrid Yarist. Az elektromos mód külön gombbal kapcsolható, ilyenkor finom gázpedálkezeléssel nagyjából két kilométert lehet megtenni károsanyag-kibocsátás nélkül, amihez aláfestésként a villanymotor halk, troliszerű surrogása szolgál. Alapvetően érdemes azért az EV gombot békén hagyni, mert az elektronika úgyis okosabb nálunk, és neki is az a célja, hogy minél többet menjünk elektromos módban. Induláskor egyébként mindig a villanymotor hajt, ha finoman adagoljuk a gázt, akkor a benzinmotor csak 60 km/h-nál kapcsol be.

A normál üzemmód mellett létezik egy szintén külön gombbal kapcsolható Eco mód is, amely a gázpedált érzéketlenebbre, a klímaberendezést pedig takarékosabb üzemre állítja, ezek együtt a gyár szerint 10 százalékkal csökkentik a fogyasztást. Azonban ennek a lomha gyorsulás az ára, ezt tényleg csak akkor érdemes bekapcsolni, ha nem akarunk sietni. Az ilyen használat persze összhangban van az autóval, mert a Yaris észrevétlenül ebbe az irányba tereli a sofőr vezetési stílusát. Ebben a kocsiban nagyobb élmény az energiaáramlást mutató kijelzőt vagy a fedélzeti számítógép fogyasztásjelző grafikonjának alacsony oszlopait nézni, mint a gázt taposni.

A menetpróbán a Toyota öt-hat kiválasztott tesztautón megvizsgálta, hogy az újságírók hogyan vezették a kocsikat, főleg a takarékosság szempontjából. Az eredmények azt mutatták, hogy a nagyrészt sík országúton, kisebb részt városban vezető tesztúton az autók nagyjából a táv 40, és a menetidő 50 százalékában mentek kizárólag villamos hajtással, az átlagfogyasztás 3,7 és 4,5 liter között alakult. Nekünk 4,3 liter jött ki közel 250 kilométer megtétele után, nagyrészt Eco üzemmódban, néha azért sportos stílusban vezetve.

Most biztosan arra gondolnak, hogy ilyen fogyasztásra a modern dízelek is képesek. De érdemes belegondolni abba is, hogy a mai dízelek esetében a nagynyomású befecskendező rendszerek, a használat módjára érzékeny turbók és a kéttömegű lendkerekek miatt hosszú távon jóval magasabb fenntartási költségekkel kell számolni, mint a Toyota 15 éve csiszolt hibrid hajtása esetében. A hibridekben ráadásul a fékek is háromszor akkora, közel 100 ezer kilométeres futásteljesítménnyel bírnak, mert sokszor elég a generátor-villanymotor fékező hatása a lassuláshoz (különösen az extra motorféket biztosító B váltófokozatban), nincs bennük kuplung és indítómotor sem, és a segédberendezéseket sem időközönként cserélendő szíjak hajtják.

Jelen pillanatban a Yaris messze a legolcsóbb hibrid a piacon. 4,6 milliós alapára több mint 1,6 millióval kisebb a vele összemérhető, de kevésbé fejlett technikájú, villanymotorral haladni nem képes, és magasabb fogyasztású Honda Jazz Hybrid áránál. Ráadásul a Yaris Hybrid legolcsóbb változata is jól felszerelt, szériafelszereltségébe olyan tételek tartoznak, mint a kétzónás automata légkondicionáló, az automata váltó, a kormányról vezérelhető hifi, a start-stop rendszer, a két elektromos ablak, az elektromos, fűthető tükrök, a központi zár vagy a hét légzsák, és akkor az optikai csomagról és a LED-es nappali fénnyel ellátott fényszórókról még nem is beszéltünk. Hasonló felszereltséggel, teljesítménnyel és fogyasztással a dízel kisautók közül csak a Kia Rio 1.4 CRDi, a Peugeot 208 1.6 e-HDi és a Renault Clio 1.5 dCi olcsóbb a Yarisnál, igaz, azokat a kocsikat gyengébb felszereltséggel, olcsóbban is meg lehet vásárolni. Automata váltó viszont egyikhez sincs, és városban lényegesen többet fogyasztanak.

Forrás: http://www.origo.hu/auto/20120611-toyota-yaris-hybrid-menetproba.html

TOP 5