Skip to main content

 

Ingolstadt légterében szállhat fel az Airbusszal közösen fejlesztett önvezető óriásdrón.

Az Airbus először a 2017-es Genfi Autószalonon mutatta be Pop.Up nevű koncepciójárművét, amely nem más, mint egy szuperkönnyű,kétszemélyes utascella, amit egy repülő drónhoz és a guruló alvázhoz is lehet csatlakoztatni.Idén az Audival átdolgozták a prototípust, és ismét elvitték Genfbe.

hirdetés

A 216 lóerős drónnal összekapcsolva 120 km/órás sebességgel legfeljebb 50 kilométert tehet meg a kabin, a 80 lóerős guruló alvázhoz kapcsolva azonban már 130 km a hatótáv.

A német kormány most ennek a járműnek a tesztelését engedélyezteaz Audi központjának városában, Ingolstadtban és légterében.

A próbaüzem célja, hogy tegyen valamit a túlzsúfolt városi utak ellen, és hogy növekedési potenciált biztosítson a német csúcstechnológiai ipar számára" – áll a német kormány sajtóközleményében.

A repülő taxik már nem csupán víziók, ezek a járművek a mobilizáció egy új dimenziójába juttathatnak el bennünket" – nyilatkozta Andreas Scheuer német közlekedési miniszter.

„Ez egy nagy lehetőség a meglévő cégeknek és az új startupoknak is, amelyek már egy ideje sikeresen dolgoznak ennek a technológiának a fejlesztésén - tette hozzá.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: Audi

TOP 5