Skip to main content

 

Pénteken és szombaton újra sűrített levegővel hajtott járművek építői mérik össze tudásukat Egerben: a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen kilenc országból 40 csapat mérnökhallgatói állnak rajthoz.

A hazaiak mellett Csehországból, Észtországból, Lengyelországból, Lettországból, Litvániából, Romániából, Svédországból és Szlovákiából érkező versenyzők normál és szenior kategóriában, három versenyszámban - hosszú távú, gyorsulási és ügyességi futamokon - mérhetik össze tudásukat.

hirdetés

Emellett az összesítésben legjobb járművet, valamint a legeredetibb konstrukciót és projektelképzelést is díjazzák.

Az első versenyre tíz hazai egyetem tizenhat csapata nevezett, a 2008-as megmérettetés résztvevői kockázat nélkül próbálhatták ki magukat mérnökként. Az első években olcsó, könnyűszerkezetes megoldások jellemezték a diákok által készített járműveket, melyek azonban egy évtized alatt sokat fejlődtek, így idén már olyan gépek állnak rajthoz, melyek akár 50-60 km/h-s sebességre is képesek.

Éppen ezért a rendezők módosítottak a szabályokon: a mostani versenyen quad típusú pneumobilok már nem indulhatnak, a három és négykerekű, beülős járgányok esetében is szigorították a biztonsági előírásokat.

Az idei futamon és annak előkészületei során ismét projektalapú munkát várnak el az egyetemistáktól. A benyújtott pályázatoknak időtervet, költségvetést, komplett projektleírást kellett tartalmaznia, s mindezt a nyitónapon személyesen is prezentálják majd a csapatok.

Az események már május 11-én elkezdődnek, péntek délután színes családi programok várják az érdeklődőket a Dobó téren, ahol játékos feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a pneumatika világával. Emellett szombaton is számos kísérő esemény színesíti a versenyt.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: Smart PR

TOP 5