Skip to main content

 

Az autók önjáró rendszerein dolgozó AImotive bejelentette, hogy sikeresen lezárt egy 38 millió dolláros befektetési kört, és a 9,8 milliárd forint körüli összegből folytatják a főleg kamerákra épülő, mesterséges intelligenciával támogatott megoldás fejlesztését.

Már Franciaországban és Kaliforniában is futnak az AImotive tesztautói, és az autóipari partnerek közt olyan nagy nevek vannak, mint a PSA Peugeot Citroën, a kínai SAIC és a Volvo - írja az Index.

hirdetés

Az idei teszteket Japán, Kína és további amerikai államok közútjain tervezik.

Az összeg 70 százaléka neves pénzügyi befektetőktől származik, akik színtisztán pénzügyi megfontolások miatt tartják vonzónak a céget"

- mondta Kishonti László, a cég alapítója és vezérigazgatója. Az AImotive-nál most 170-en dolgoznak, ebből több mint százötvenen a Szépvölgyi úton lévő irodában, ott zajlik minden kutatás és fejlesztés.

A külföldi irodákban (USA, Japán, Finnország) teszteléssel és az értékesítéssel foglalkoznak.

Az AImotive technológiája nagyban épít a látásra, mégpedig azért, mert a teljes globális közlekedési infrastruktúra is a vizuális információkra (táblák, útjelek) és az emberi sofőrök látására épül. A látható információkat a nem vizuális szenzorok jelzései egészítik ki.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: almotive.com

TOP 5