Skip to main content

 

Kína elektromos autó startupja, a Nio a hétvégén elindította az ES8 modell tömeggyártását.

Az ES8 67 700 dollárba fog kerülni, ami majdnem a fele a Tesla Model X 126 ezer dolláros árának. A Niónak továbbá állami támogatás is jut, aminek köszönhetően hamar az élre törhet az elektromos autók gyártásában.

hirdetés

Újabb ellenfelet kap a Tesla az elektromos autók piacán, hiszen a kínai Nio a hétvégén megkezdte az első modelljük, az ES8 tömeggyártását. Leginkább az autó ára az, ami igazán versenyképessé teheti, mivel feleannyiba fog kerülni, mint a rivális Tesla csúcsmodellje, a Model X.

William Li, a Nio alapítója szerint nehezen megjósolható cégének befolyása a kínai elektromos autó iparra, valamint a Teslára. Két lehetőséget vázolt fel. Az egyik szerint a Tesla eladásai csökkenni fognak Kínában az új versenytárs megjelenésével, a másik szerint nem torpannak meg az eladások, mert a piac is folyamatosan bővül.

Hozzátette, hogy a Niónak sok olyan ügyfele van, akik a Tesláról váltottak át kínai gyártású elektromos kocsira. 

Li közvetlen vetélytársnak tekinti a Teslát, azonban nem szereti, ha cégét az amerikai óriáshoz hasonlítják. A Niót önálló arculattal rendelkező, innovatív vállalatnak tekinti, amelynek bizonyos területeken előnyei is vannak Elon Musk cégével szemben.

A hétüléses ES8 már előrendelhető, érdekes módon egy applikáció segítségével. Az autó személyre szabható, és mesterséges intelligenciával is rendelkezik. A gyorsaságára sem lehet panasz, mivel 4,4 másodperc alatt tud felgyorsulni 0-ról 100 kilométeres sebességre.

A kínai elektromos autógyártók számára nagy előny, hogy az állam támogatja őket a politikailag is érzékeny témának számító légszennyezés miatt. Mi több, Peking anyagilag és törvényi szabályozással  is segíti azokat a gyártókat, amelyek elektromos autók fejlesztésén és értékesítésen dolgoznak.

Akik viszont ebben nem partnerei a kínai kormányzatnak, azok kemény büntetésre számíthatnak.

Emellett az állam a töltőállomások kiépítésével is segít azért, hogy idővel ez se okozzon problémát a tulajdonosoknak, és zökkenőmentes legyen az átállás. A Nio a bejelentés után bemutatta saját töltőhálózatát is, amelynek bérlési költsége 19 366 dollár havonta.

Az ES8 tulajdonosok ezeken az állomásokon 3 perc alatt új akkumulátort kapnak a lemerült helyett, továbbá egy mobil egység is folyamatosan úton lesz, és azoknak nyújt segítséget, akik út közben szorulnak töltésre, vagy messze laknak az állomástól.

A Nio 1100 akkumulátor cserélő állomást szeretne nyitni és 1200 mobilis egységet is indítana 2020-ig.

Az állami nyomás Kínában még a legnagyobb vállalatokra is ösztönzően hat. Az olyan autógyártó óriások mellett, mint a BMW és a Volkswagen, a különböző techcégek is próbálnak betörni a piacra, többek között a Tencent, a Baidu és az Alibaba is.

A Tesla is hamarosan megkezdi a gyártást Kínában, mely a világ legnagyobb elektromosautó-piaca. 2017 januárja és novembere között 51,4 százalékkal nőtt az elektromos járművek eladása, ez is azt jelzi, hogy van kereslet az új, környezetbarát technológiákra.

A Nio mögött Kína egyik legnagyobb, és a világ talán egyik legértékesebb vállalata a Tencent áll, a startup pedig a közeljövőben szeretne tőzsdére menni, de Li szerint ennek még nincs meg a pontos időpontja.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: nio.io

TOP 5