amerci.jpg 

A Daimler AG még idén új fuvarmegosztó szolgáltatás bevezetését tervezi Londonban.

A Mercedes anyavállalata az amerikai startup céggel, a Via Trasportationnel (Via) közösen tervezi a jövőt. A Via Amerikában egy hónap alatt egymillió fuvart bonyolított le Chicagóban, Washingtonban, valamint New Yorkban.

Az amszterdami székhelyű mobil applikációval működő közösségi fuvarmegosztó szolgáltatás hamarosan több nagy európai városban is elérhető lesz a felhasználók számára, tudhatjuk meg a Daimler és a Via közös közleményéből.

A két vállalat 2015 óta dolgozik együtt, és több mint 200 millió dollárt szeretnének elkölteni a projektre. A Daimler a fő támogató, azonban arról még nem esett szó, hogy a cégek között miként fog eloszlani a pénzügyi teher. A stratégiai befektetésen kívűl a Mercedes-Benz Vans összesen 50 millió dollárral járul hozzá a projekt elindításához.

Volker Mornhinweg a Mercedes-Benz Vans vezetője elmondta, hogy a fuvarmegosztó szolgáltatások segítségével, hatékonyabb és egyszerűbb lehet majd a városi közlekedés.

Egyre több nagy autógyár fektet be startupokba, hiszen a városi lakosok egyre kisebb százaléka mutat hajlandóságot arra, hogy saját kocsit vegyen.

Ezért a közösségi fuvarmegosztás sokak számára vonzó választásnak tűnik.

A Toyota Motor Corp. az elöző hónapban fektetett be meg nem nevezett összeget az ázsiai székhelyű fuvarmegosztó cégbe, a Grab-be alig egy évvel azután, hogy egy kisebb részesedést vettek az Uberbe.

A Daimler különleges, átalakított Mercedes Vito és V-class furgonokkal fogja végezni a fuvarozást. A cégnek már vannak hasonló projektjei, mint például a Car2Go, a Mytaxi és a Moovel alkalmazások.

A Via alkalmazás úgy működik, hogy összeköti az egy irányba tartó embereket.

Ezáltal az utasoknak sokkal kevesebb pénzt kell fizetniük, hiszen megosztják egymással a szolgáltatást. A szolgáltatás először New Yorkban kezdte meg a működést és egy algoritmust használtak arra, hogy az utasok számára megtalálják a legmegfelelőbb autót.

A Via igazgatója, Daniel Ramot szerint a partnerség a Mercedes-Benz Vanssal tökéletes, hiszen szeretnének egy megfizethető, fenntartható és hatékony közösségi fuvarszolgálatot létrehozni.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - Nyitókép: Forrás: press photo, do not use for advertising purposes/Daimler Ag - Global Communications Mercedes-Benz Cars