Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

aferfiuszik.jpg 

Egy német férfi, megunva a zsúfolt városi közlekedést, úgy döntött, ezentúl úszva jár be a munkahelyére, írta meg nemrég a BBC.

Benjamin Davidnek elege lett a zsúfolt városi közlekedésből, ezért arra az elhatározásra jutott, hogy az Isar folyón mintegy 2 kilómétert leúszva közelíti meg a munkahelyét.

 

E célből egy különleges, teljesen vízhatlan táskába teszi a ruháját és a laptopját, valamint a telefonját, majd úszanadrágban vág neki a távnak. Visel egy szandált is, hogy a lábát ne sértse fel a törmelék.

Nyáron a Münchenben lévő folyó 14 és 22 Celsius fok között mozog, így a férfi szerint nemcsak rövidebb ezáltal az út, de kikapcsolódának, edzésnek is felfogható.

Ha nincs túl hideg a városban, a férfi télen is úszva közelíti meg a munkahelyét, ilyenkor azonban egy neoprén ruhát vesz fel, hogy ne fázzon a vízben.

Természetesen figyelemmel kíséri a napi időjárás jeletést, így dönt arról, úszhat-e aznap, vagy sem. Figyel arra is, hogy elkerülje a veszélyes áramlatokat, a folyó azonban, mint ahogy az alábbi videón is látszik, e szakaszon nem igazán veszélyes. (Ennek ellenére senkinek se ajánljuk, hogy bármely hazai folyóban hasonló kísérletet tegyen.) 

Kezdeményezése már követőkre is talált, a férfi szerint egyre többen választják a munkába járás e sajátos formáját. 

Nem mellesleg, még üzemanyagra, vagy a tömegközlekedésre se kell költenie.

Az első hallásra furcsa szokásról alább videó is megtekinthető, melyben arról nem esik szó, hogy a férfi hogyan jár haza. Vélhetőleg a sodrás miatt úszva erre nem is lenne lehetőség.

Még szerencse, hogy a férfi munkahelye lentebb van, mint ahol lakik...

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás -  Kép: worldstarhiphop.com