Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_avatar_astop1.jpg 

Amerikai kutatók azt vizsgálták, mennyire könnyen hozható zavarba az önvezető autók szoftvere.

A kutatás tanulsága az, hogy nagyon könnyen: néhány, stoptáblán elhelyezett matrica elegendő volt ahhoz, hogy az autók nagy része félreértelmezze a jelzést.

A matricák miatt a szoftverek egy része sebességkorlátozó táblaként értelmezte a jelzést, vagyis nem állították volna meg az autókat, ami éles körülmények között nagyon kritikus hiba lehet.

astop2.jpg 

Megállás helyett csak lassítás, mert egyes szoftverek szerint ez csupán sebességkorlátozó tábla

Természetesen a való életben ritka az összeragasztgatott stoptábla, a kutatók inkább arra akarták felhívni a figyelmet ezzel, hogy zavaró elemek mindig lehetnek, amiket nem is feltétlenül lehet kivétel nélkül előre kiszűrni.

Tény az is, hogy egy ember a matricák ellenére is pontosan látja, hogy ez egy stoptábla, és tudja értelmezni, mit lát.

A szoftverekkel még komoly munkára van tehát szükség, a tesztelt rendszereket 73,3 százalékban sikerült átverni. A jó hír ebben, hogy ezek szerint volt olyan is, amelyik nem hasalt el a teszten.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás -  Nyitókép: csak illusztráció, forrás: pixabay