Miközben dollármilliárdokat ölnek világégek, így például a Tesla vagy a Ford az önvezető autók kifejlesztésébe és piacra dobásába, egy svéd videón azt láthatjuk, ezekre a járművekre egyáltalán nem lesz szükség a jövőben.

A videó csattanója szerint az eddigi tömegközlekedés továbbra is beváltja a hozzá fűzött reményeket, ezért egyszerűen nem lesz szükség az önvezető autókra.

hirdetés

Majd elválik, mondhatnánk, azonban ha figyelembe vesszük, mennyit költenek a hivatkozott és más cégek a fejlesztésekre, a kérdés eldőlni látszik. Csak nem tévedhetnek ekkorát.

Az önvezető autók piacra dobása nemcsak technikai vívmányként értelmezhető, és ezzel indokolható az, hogy kifejlesztésük elengedhetetlen. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy egy átlagember tulajdonában lévő autó mennyire kihasználatlan, jogos a felvetés, hogy olyan autók róják (majd) csak az utakat, melyek egész nap működnek, azaz kihasználás alatt állnak.

Vagyis egyszerűen nincs, nem lenne szükség annyi járműre, ha önvezető autók révén újfajta taxiflották életre hívásával bárki el tud, el tudna menni például a munkahelyére, onnan pedig haza, és leginkább csak ezen utak megtételére használja, használná a járművet.

Ezzel, amellett, hogy  jelentős pénzösszegek megtakarítását jelentené az átlagembernek, - hiszen nem kellene kifizetnie a vételárat és viselnie a működés és a szervizelés költségeit -, csökkentené a károsanyag kibocsátást is, mivel az önvezető autók egyben elektromosak is lennének. Egyszóval nem kellene mást tenni, mint állni a fuvarköltséget, akár másokkal megosztva is.

Természetesen bárki vásárolhatna magának önvezető autót akkor is, ha csak saját célra használná, vagy a közlekedését csak így tudná megoldani, mert nincs például megfelelő tömegközlekedés helyben, munkája révén egész nap úton van, stb.

Az okosvárosok fejlesztése azonban eleve számol azzal, hogy a tömegközlekedés megfelelő legyen bármely irányba, - ilyen például az Ausztriában épülő Aspen City -, így kérdéses, hogy a jövő nemzedéke valóban akar-e majd autót, ha egészen jó helyben a tömegközlekedés is. Főleg akkor, ha például Amerikában egyébként is csökken a fiatalok között a jogosítvány megszerzésének a vágya, hisz autózás közben nem lehet használni a kütyüket, bár ez megváltozhat akkor, ha nem kell a környezetre figyelni, hisz a jármű megy magától.

A kérdésbe még beleszólhat a távolsági közlekedést gyökeresen átalakítani kívánó Elon Musk is, ha megépíti a Hyperloopot, mely 1200-zal repesztene két város (vagy két ország) között, és akkor még nem ecseteltük azokat a már most is közlekedő kínai vagy japán szupervonatokat, melyek többszáz km/h sebességgel száguldanak már ma is, egyszerűen feleslegessé téve az autózást az amúgy is zsúfolt, dugókkal terhelt nagyvárosokban.

Sokat nyomhat a latba azoknak a véleménye is, akik a levegőbe helyeznék a közlekedést. A tervek szerint nyár közepétől Dubajban már dróntaxikkal is lehet majd repülni, mégpedig vezetők nélkül, de ha akarjuk, megvásárolható az a félig-meddig helikopterként is üzemelő jármű, melyet 400.000 dollárért bárki beszerezhet egy holland végtől, és repülhet vele, ha nem a szárazföldön "kényszerül" közlekedni.

A digitális forradalom kedvez az otthoni munkavégzésnek, ez pedig önmagában befolyásolhatja azt a tényt, kell-e bármelyik távmunkában foglalkoztatott munkavállalónak az autó, ha okafogyottá válik az ingázás.

A kérdés megválaszolásáig még van néhány évünk, a Ford ugyanis 2021-ben hozza csak forgalomba első önvezető autóit. Nyilván döntő lesz az ár is, mint ahogy a vásárlók meggyőzése arról is, hogy az önvezető autó biztonságos, sofőr nélkül is boldogul.

Erre némi árnyékot vethet az a tény, hogy tavaly meghalt a Tesla egyik félautomata üzemmódban közlekedő autójában az önvezető autók lelkes híve, később azonban bebozonyosodott, hogy a baleset nem a jármű, hanem a sofőr, Joshua Brown hibájából következett be.

Szükség lesz-e tehát autóra, önvezetőre vagy hagyományosra, mindenki eldöntheti saját maga. Jómagam több éve autó nélkül élek, és köszönöm szépen, de megvagyok. Ahova kell, tömegközlekedéssel és biciklivel, esetleg taxival eljutok. Évente ezáltal 1.500.000,-Ft üzemanyagot spórolok meg, - ennyit költöttem ugyanis átlagban évente az üzemanyagra -, emellett természetesen nem kellett új autót se vennem, vagy fenntartanom, ami egyfajta költségmegtakarításként (is) értékelhető.

Ha bárkit érdekel, hogyan lehet általánosságban is takarékosabban, kevesebből jobban élni, ide kattintva olvashat mminderről bővebben.

 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - A kép csak illusztráció, azon egy Tesla Model S látható, forrása: wikipédia, szerző: The Conmunity - Pop Culture Geek from Los Angeles, CA, USA - CES 2012 - NVIDIA Tesla Model S

TOP 5