Moszkvában láthattuk először azt a motort, mely a tervek szerint nem az utakon, hanem a levegőben fog majd közlekedni.

A Scorpion 3 névre keresztelt jármű egy bemutatón debütált, első ránézésre egyfajta drónnak tűnik, hisz, mint ahogy az alábbi videón is látható -, forgó lapátok emelik a levegőbe.

A gyártó, az orosz Huversurf ugyan extrémsport-eszközként mutatta be a repülő motort, már most nyilvánvaló cél, hogy a járművet a későbbiekben bevezessék a hétköznapi forgalomba.

Egyelőre a cég természetesen még csak a sikeres próbateszteken van túl, melynek eredményei igen biztatóak. Az eszköz akár egy 120 kilós embert is képes a levegőbe emelni, és relatíve nagy, 48 km/h-ás sebességgel röptetni. 

A motor irányítása azonban még fejlesztést igényel, mint ahogy láthatólag a biztonságon is van mit javítani.

A levegőben való röpködés ma már egyáltalán nem scifi, jóval inkább valóság, hisz az első dróntaxi szolgáltatás a tervek szerint nemsoká, a nyáron fog elindulni, egyelőre még csak Dubajban. Erről ide kattintva lehet bővebben olvasni. 

 

 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás: maga a videó - Kép: twitter.com

TOP 5