Az Euromonitor International ismét közzétette százas listáját, melyek a leglátogatottabb városok a világon.

Az élen nincs változás, ismét Hongkong az a város, melyet tavaly a legtöbb turista felkeresett.

hirdetés

Az első ötben még két ázsiai város, a második Bangkok és a negyedik Szingapúr is jelen van, míg London harmadik, Párizs pedig az ötödik a rangsorban.

Több európai város már nem szerepel az első tízben, Makaó, Dubai, Isztanbul, New York és Kuala Lumpur a sorrend.

Hongkongba ugyan kevesebben látogattak el tavaly, mint 2015-ben, - csupán csak 26.7 millióan -, így is meg tudta őrizni a listán az első helyét, hisz a második helyezett Bangkokot csak 18.7 millió turista kereste fel.

A 49. Budapestre már jóval kevesebb látogató érkezett, csupán 3.8 millió, míg Prágába 7 millió. Ezzel az eredménnyel a cseh főváros a 22. helyet tudta megszerezni.

A magyar fővárosnak még van mit javítania, ha utol akarja érni Prágát, azonban meg kell jegyezni, 2015-höz képest a magya főváros 7.6 százalékos bővülést ért el.

A teljes lista ide kattintva ismerhető meg.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5