Skip to main content

 

Az Egyesült Államok Közlekedésbiztonsági Felügyelete jelentést adott ki, miszerint nem a robotpilóta hibáztatható azért a balesetért, mely tavaly egy sofőr halálát okozta Amerikában, írja az itcafe.hu.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a 2016. májusában bekövetkezett baleset nemcsak azért került a lapok címoldalára, mert meghalt egy ember, hanem azért is, mert sokan azt állították, hogy a balesetet nem emberi hiba, hanem a Tesla robotpilótája okozta.

hirdetés

A céget érzékenyen érintette a hír, hisz sokan megkérdőjelezték, alkalmas lehet-e az új technológia arra, hogy alkalmazzák a közlekedésben, ez pedig, ha nem is okozta az amerikai vállalat bukását, mindenféleképpen nehéz helyeztbe hozta azt.

A felügyelet jelentésében kitér arra, hogy Joshua Brown az ütközés elkerülése érdekében semmit sem tett, - például nem taposott bele a fékbe, illetve nem kapta el a kormányt -, így egyértelmű, hogy a bekövetkezett balesetért kizárólag ő okolható. A jelentés kitér még arra is, hogy Brown a baleset előtt két perccel 120 km/h-ra állította a tempomatot, ezután azonban már semmilyen tevékenységet nem végzett.

Hogy mi történhetett a baleset előtt közvetlenül, azaz mi vezetett a tragédiához, nem lehet pontosan tudni. Vélhetőleg Brownnak kevés ideje maradhatott arra, hogy az ütközés előtti hét másodpercen belül megfelelően reagáljon, illetve reflexből cselekedjen.

A Tesla igazgatója, Elon Musk Twitter üzenetben reagált a jelentésre, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a megállapításokból nem lehet arra következtetni, miszerint nem lesznek olyan balesetek a jövőben, melyért az új technológia ne lenne okolható.

Majd kiderül, mint ahogy az is, hány ember életét menti majd meg a robotpilóta.

Ez történt különben tavaly áprilisban Brown esetében is, amikor büszkén töltött fel egy videót arról, hogy autója robotpilóta üzemmódban elkerült egy balesetet. Májusban sajnos már nem volt ilyen szerencsés.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: wikipedia - Spielvogel

TOP 5