Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

aairbus.jpg 

Önrepülő légitaxikkal próbálná megoldani az Airbus a városi közlekedést, ami a népesebb országokban egyre komolyabb problémát jelent. A CityAirbus nevű szolgáltatás az Uberhez hasonlóan működne, egy mobilappon keresztül lehetne megrendelni a fuvart. Jövőre már élesben tesztelik az első prototípust.

Pilóta nélkül repülő légitaxik fejlesztésén dolgozik az Airbus, hogy szellősebbé tegye a városi közlekedést. A CityAirbus-járművek olyan elektromos kvadkopterek lesznek, amelyeket egy taxiszolgáltatáson keresztül használhat majd bárki.

A cég az Uberhez hasonló modellt talált ki a légitaxihoz: egy okostelefonos appal lehet majd fuvart rendelni, a jármű pedig egyenesen az utas háza elé szállna le, pilóta segítsége nélkül.

Ugyan a repülő taxik ötlete még sci-finek tűnik, az Airbus komolyan dolgozik azon, hogy mindez valósággá váljon:

jövőre már tesztelik is az első önrepülő prototípust.

Ez ugyan még optimista, közeli dátumnak tűnhet, de repülő taxijárgányokat már több cég is fejleszt világszerte. Ezek közül az egyik legígéretesebb projekt a kínai EHang cégé, akik szintén utasszállító kvadkoptereket mutattak be a 2016-os CES-en, és már az engedélyt is megkapták az első teszteléshez.

A városok jövője lehet a repülés

Az Airbus szerint a legtöbb, okosvárosokra irányuló fejlesztés még mellőzi a repülés ötletét, ezért lehet nagy lehetőség számukra a CityAirbus. Az Airbus projektvezetője szerint körülbelül tíz év alatt érnék el azt, hogy termékeik forradalmasítsák a városi közlekedést emberek milliói számára.

A legnagyobb kihívást az önrepülő szoftver fejlesztése jelenti, ami hatékonyan észleli és kerüli ki az útba kerülő objektumokat. Emellett korlátokat szabnak a drónokra, önjáró légi járművekre vonatkozó jogszabályok is, amelyek egyelőre csak a kisebb méretű drónokra vannak felkészülve, teljesen magától működő, repülő helikopterekre még korántsem. 

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás - Kép: Önrepülő járműveké a jövő az Airbus szerint, Forrás: Airbus Group