Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_img-demo_acar_bmw.jpg 

Több, mint száz járművet ad el az állam, írja a lajk.startlap.hu. Mindegyiket nagyon olcsón, bőven ár alatt.

Jelen állás szerint, bár a lista folyamatosan változik, hol bővül, hol csökken, 136 autó áll értékesítés alatt.

Kapható Fiat Stilo 650.000, Rover 620-as 250.000-Ft kikiáltási áron, sok azonban az olyan autó, mely félmillió forint alatt került meghirdetésre.

Egy Suzuki Grand Vitara is szerepel a mezőnyben, ezért a járműért kereken 1.5 millió forintot kérnek, míg egymillióhoz közelít egy Chevrolet Klal, illetve egy Renault FD Master is. 

A listán, ha rákattintunk az autók nevére, új ablakban olvasható az összes adat. Közte a becsérték, ami például a Suzukinál 3 millió, valamint a minimális ajánlat, amit kötelező megtenni.

Ez az említett Renaultnál 1.940.000 és 970.000,-Ft, vagyis ez az autó, ha más nem licitál rá, egymillió alatt már elhozható.

Az ablakban látható még az is, hol tekinthető meg az autó, illetve kinél és milyen telefonszámon lehet érdeklődni, mint ahogy olvasható az is, mettől meddig tart a licit.

b_700_700_16777215_00_images_img-demo_ebookcover_facebook_HUN_blue_kozep.jpg

A könyvet ma akciósan, ide kattintva lehet megvenni. Egyet fizet, Kettőt kap!

Az árverésre bárki jelentkezhet, de ehhez ügyfélkapus regisztráció szükséges. Ha nincs ilyen, ide kattintva lehet bejelentkezni

A teljes lista ide kattintva érhető el.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás - Nyitókép: A kép csak illusztráció, forrás: pixabay