2016 második negyedévében tovább erősödött a hazai használtautó-piac aktivitása. 18 százalékkal több hazai személyautót írtak át, mint tavaly ilyenkor, az elmúlt három hónapban rendre jóval 50 ezer felett alakult az adásvételek száma.

A Használtautó.hu közleménye szerint a piac mindkét közvetett utánpótlási forrása töretlenül bővült az idei év első negyedében is: míg a behozott használt autók száma több mint 20 százalékkal haladta meg a tavaly ilyenkor regisztrált értéket, az új autók eladása is 32 százalékkal bővült.

hirdetés

Míg 2014-ben az átírások havi átlaga 41 ezer volt, tavaly ugyanez a szám már 46 ezer körül alakult. Az idei év első hat hónapjának átlaga elérte az 51 ezret. Arányaiban egyre többen vesznek külföldön használt személyautót: idén az új forgalmiknak a 19 százalékát már ilyen autókra állították ki, miközben 2014-ben ez az érték még csak 16 százalék volt.

A piaci átlagár jelenleg 1,8 millió forint körül alakul, ám ez életkor szerint igen jelentős szórást mutat: miközben a legfiatalabb, maximum kétéves autókért átlagosan 7,7 millió forintot kértek az eladók, addig a 3-5 éves korosztályhoz 4,4, míg a 6-8 éves személyautókhoz átlagosan 2,6 millió forintért lehetett hozzájutni. A gazdát cserélt használt autók 54 százaléka ugyanakkor legalább 12 éves, esetükben már csupán hat számjegyű az átlagárak szintje.

Az öt legkeresettebb márka

Márkák szerint továbbra is az Opel vezeti az adásvételek toplistáját, százból 14, gazdát cserélő autó ehhez a márkához tartozik. 10-10 százalékkal következik a Suzuki és a Volkswagen. A Ford részesedése 8, míg a Renault-é 7 százalék. Ez az első öt legnépszerűbb márka tette ki az idei első fél évben a teljes piaci forgalom felét.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5