Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

aautoteszt.jpg 

10 millió, vagyis éppen egy Magyarországnyi önvezető autó lesz forgalomban 2020-ra egy elemzés szerint. Ezek nagy része csak részben lesz önvezető, vagyis nem lesznek képesek emberi felügyelet nélkül eljutni A-ból B-be.

2020-ra a teljesen önvezető autók is megjelennek, de jogi okokból sokáig nem közlekedhetnek még emberi jelenlét nélkül.

2020-ra az önvezető képességekkel felszerelt autók száma eléri a 10 milliót, a Business Insider előrejelzése szerint. Ez hatalmas, 134 százalékos növekedés a 2015-ös állapothoz képest. A robotautók már köztünk járnak, emlékeztetnek az elemzésben, többek közt a Tesla, a BMW és a Mercedes gyártott már, vagy fog a közeljövőben gyártani önvezető autókat.

Önvezető képességek

A tízmilliós szám nem olyan autókat jelent, amik teljesen magukat vezetnék, akár sofőr jelenléte nélkül, az ilyenek ugyanis csak 2019-ben fognak megjelenni.

Több, vagy kevesebb beavatkozással

Az elemzés készítői önvezető autónak tekintenek minden olyan járművet, amely önvezető képességekkel rendelkezik, vagyis

képes a sofőr beavatkozása nélkül (vagy korlátázott beavatkozása mellett) lassítani, gyorsítani illetve kormányozni magát.

Félig önvezető járművek már vannak

Ennek megfelelően az önvezető autókat két kategóriába osztják. A teljesen önvezető járművek képesek a sofőr bármilyen beavatkozása nélkül hétköznapi forgalomban eljutni A pontból B pontba (az ilyenek megjelenését várják 2019-re). A félig önvezető járműveknek szükségük van a sofőr beavatkozására, vagy fordítva, a járművek avatkoznak be a vezetésbe, ilyenek már léteznek.

Sok a jogi akadály

Az elemzés szerint az önvezető autók elterjedése előtt jelenleg komoly akadályok vannak. A legfontosabb, hogy túl drágák, idő kell, amíg az áruk lejjebb megy. A jogi és a biztosítási szabályokat tisztázni kell, illetve meg kell alkotni (jelenleg nem világos például, hogy ki a felelős, ha egy felügyelet nélküli robotautó balesetet okoz).

A teljesen önvezető autók 2020 előtt meg fognak jelenni a piacon, de sofőr nélkül nem közlekedhetnek majd.

Az még a jövő zenéje, hogy teljesen emberi felügyelet nélküli autók járjanak az utakon.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás - Kép: Polyák Attila / Origo