Beismerte a japán autógyártó Mitsubishi, hogy a hazai piacra gyártott autóinál már 1991 óta meghamisítja az autók üzemanyag-felhasználását mutató adatokat.

Ezt azután ismerte be a cég, hogy a múlt héten kiderült, hogy legalább 600 ezer olyan autót adtak el Japánban, amiknek meghamisították az üzemanyag-felhasználási tesztjét.

hirdetés

Azt a Mitsubishi vezetése nem tudta pontosan megmondani, hogy hány típust érinthet a tesztek hamisítása, de folyamatosan vizsgálják, hogy pontosan mekkora a csalás.

Eddig az eK és eK Space, valamint a Dayz és Dayz Roox modellekről derült ki, hogy nem bírják annyi ideig egy tank üzemanyaggal, mint azt a hivatalos papírjaik és tesztjeik mutatják. Ezek amolyan "miniautók", alig nagyobbak egy motorkerékpárnál és csak Japánban kaphatók, ahol viszont adótámogatás is jár a modellekhez. 

A cég vezérigazgatója azt nyilatkozta, felelősnek érzi magát az ügyben, de nem tudja, hogy a dolgozók meghamisítják a teszteredményeket. Nem ez viszont a Mitsubishi első komolyabb botránya Japánban, 15 éve ugyanis azért kellett felelnie a cégnek, hogy szisztematikusan elhallgatta bizonyos modelljeinek balesetveszélyes hiányosságait.

A mostani botrányban érintett modellek gyártását a vizsgálat idejére leállították. Időközben pedig az a hír látott napvilágot, hogy a Mitsubishi akár meg is szűnhet, mely hírt a Mitsubishi szinte azonnal cáfolt.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5