A turistabuszok és sétahajók tömege veszélyezteti az olasz Cinque Terre érintetlenségét, ezért a területen, mely az UNESCO Világörökség része, korlátozni fogják a turisták számát, írja a Guardian.

Tavaly 2,5 millió turista látogatott el az északnyugat-olaszországi tengermenti területre, mely öt kis halászfaluból áll, nevét is innen kapta. Idén 1,5 millióban maximalizálják a látogatók számát. „Biztos sok kritikát kapunk majd, de ez a túlélést jelenti nekünk” – mondta a Cinque Terre Nemzeti Park vezetője.

hirdetés

Az utakra felszerelt készülékek mérik majd az érkezők számát, és ha túl sok látogató jön, lezárják a bevezető utakat. Jegyet előre lehet majd venni online, egy appot is létrehoznak a turistáknak, hogy ők is lássák, melyik falvak a legtömöttebbek éppen. (Arról nem ír a Guardian, hogy vajon a hegyoldalban futó vasút utasszámát is mérik-e majd, ami a fő közlekedési eszköz a környéken.)

Az olasz Cinque Terre (azaz „öt föld”) a Ligur-tenger partjának egyik nehezen megközelíthető része La Spezia városától északnyugatra, Porto Venere és Levanto között.

Nevét a területén osztozó öt településről (Riomaggiore, Manarola, Vernazza, Corniglia és Monterosso al Mare) kapta. A partvidék része a Cinque Terre Nemzeti Parknak, ami Olaszország legkisebb nemzeti parkja.

Az elmúlt években meredeken nőtt a régió forgalma, többek közt azért, mert a sétahajó-vállalatok több északolasz utat szerveznek, mióta Észak-Afrika több korábban kedvelt úti célja biztosági megfontolások miatt vesztett vonzerejéből.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5