Skip to main content

 

Egy nemrégiben megjelent tanulmány összegyűjtötte, mely városok a legkevésbé megfizethetőek a világon, írja a Pénzcentrum.

Az első tízben európai városként egyedül csak London szerepel, ugyanígy éllovasként Hong Kong, míg a többi nyolc város Amerikában, Ausztráliában és Kanadában található.

hirdetés

Ezek szerint több európai város nem ismert az első tízben e felmérés szerint, noha Párizsban vagy Zürichben sem könnyű olcsó lakást vagy házat találni, aki élt ott, ezt jól tudja.  

Ugyanígy nem könnyű New Yorkban sem megoldani a lakhatást, a gigapolisz peremvárosai azonban "javítottak" a részeredményeken, így New York az első tízen kívül rekedt.

Egy 2015-ös felmérés, - mely ugyan azt kutatta, melyek a legdrágább városok a világon -, szinte teljesen más eredményre jutott, mint a mostani tanulmány. Hong Kongot például nem elsőnek ismerte el, hanem Szöullal holtversenyben a kilencediknek.

Megjelenített továbbiakban több európai várost is, így például Koppenhágát nyolcadikként, Genfet hetedikként, Zürichet negyedikként, Oslót harmadikként, Párizst másodikként, német, osztrák vagy holland város azonban e listára se került fel.

Az első helyezett 2015-ben az ázsiai Szingapúr volt.

A TOP 10

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A nyitóképen Hong Kong látható, forrás: pixabay

TOP 5