A 2010 végén becsődölt törökbálinti Tópark ingatlanfejlesztés újraélesztésének első lépéseként az egyik tó felé néző épületet alakítja 140 lakásos lakóházzá az eredeti beruházásban sok száz millióval benne ragadt, eddig csak útépítéssel foglalkozó Lavinamix Kft.

A projekt kivitelezője a Lavinamix, a területet tulajdonló Útnet Kft. pedig a Lavinamix leányvállalata.

hirdetés

Napi.hu cikke szerint a lakóház fejlesztésébe még azelőtt fogtak bele, hogy kihirdették volna az új, kibővített 10+10 milliós csokot, így az új lakások alapvetően nem passzolnak majd a csokos kereslethez, de az Útnetet képviselő Carlson Adél szerint azért nagyon vonzó lakáskínálatot sikerült összehozni, a kis lakásoktól a nagy alapterületűekig.

A csokos igények kielégítésére pedig még lesz lehetőség a továbbiakban a többi épület átalakításával.

A most épülő 140 lakásról árait még nem lehet tudni, csak annyit, hogy az átlagosnál 30 százalékkal kisebb lesz az épület energiaigénye. Vevőkre pedig elsősorban a környékről, Budaörsről, Törökbálintról és a XI. kerületből számítanak.

A 2007-es induláskor még úgy tervezték, hogy 13 év alatt elkészül az összesen 140 hektárosra tervezett új város, a Tópark. Az akkor 300 milliárd forintra becsült megaprojektet a Walker & Williams Investment Group (WWIG) gondozta, s az akkori bejelentés szerint 2010 végéig 100 ezer négyzetméter iroda és 168 bérlakás, valamint apartman lett volna kész.

Egy kiállítási központ kialakítása is felmerült 38 hektáron még 2008-ban.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: index és napi.hu

TOP 5