Skip to main content

 

A sportautó építés egyik fellegvára Olaszország, a Ferrarin és Lamborghinin kívül számos kisebb manufaktúra található itt. A Mazzanti Automobili is innen származik, ráadásul magyar kötődéssel.

A 2002-ben alapított és 2010-ben két részre (gyártó és restauráló) bontott cég alapítói olaszok, ám a korábban már bemutatott Evantra nevű sportautójukat nem más tervezte, mint Tárnok Zsolt. Korábban már bemutatták hivatalosan a sportkocsit, viszont a piacra kerülés közeledtét jelzi, hogy egy új promóciós videót adtak ki, amelyen rögtön két Evantra száguldozik a toszkán hegyekben lévő országúton.

hirdetés

Az élményt az ülések mögé, középre beépített hétliteres V8-as motor adja, amely 691 lóerőt és 848 Nm-t kínál a gázpedál tövig nyomására. Mindez a hatfokozatú automataváltón át a hátsók kerekre jutva 3,2 másodperc alatt gyorsítja 100-ra az Evantra sofőrjét és utasát. Noha még nincs hivatalos ára az újdonságnak, azt már elárulták, hogy még a prototípusra is jelentkezett vevő.

Ráadásul a legexkluzívabb gyártókhoz hasonlóan extrém testreszabhatósággal és különleges kiegészítőkkel biztosítják, hogy gyakorlatilag ne létezzen két egyforma példány belőle. Ehhez az is hozzájárul majd, hogy mindössze évi öt példányt terveznek gyártani belőle. Aki részletesebb információkra kíváncsi, az olvassa el bő két évvel ezelőtti bemutatónkat az Evantra-ról.

Tárnok Zsolt egy másik különleges munkáját, a saját maga által újragondolt cápaorrú BMW E30-ról az Origo tavaly exkluzív bemutatót közölt, melyet erre a linkre kattintva érhetnek el.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: Mazzanti

TOP 5