120426b1_earthship_var.jpgÚj-Mexikó sivatagos dűnéi között találhatók az Earthship közösség első, kísérletinek tekinthető lakóházai. Azóta már több, a világ számos pontján építettek ezekből a feltűnő, színes épületekből, pl. Hollandiában, és már Magyarországon is.

"Amikor először megláttam az otthonunkat, azt hittem, hogy a Csillagok háborúja díszletei között lépkedek", mondta el az egyik lakó, aki a férjével költözött be Taos városka külterületi részére, miután megelégelték Los Angeles nagyvárosi életének zűrös-zajos oldalát. „Férjem egy technológiai cég alkalmazottjaként úgy élt eddig, mint egy ketrecbe zárt ember, akinek már nagyon elege lett a nagyvárosi mókuskerékből".

120426b2_earthship_var.jpg

A telep megálmodója Michael Reynold bioépítész, mereven elzárkózik a hagyományos "építész" megnevezéstől. Elképzelései alapján olyan házak valósulnak meg, melyek az alacsony építési költségeken túl rendelkeznek még valamivel, önfenntarthatósággal. Mivel testesül ez meg például? Elsődlegesen abban, hogy nem kell közüzemi számlákat fizetni.

A költségmentes háztartás ötlete már régóta foglalkozatja a világ tudatosabb gondolkodású építészeit. A cél ebben az építészeti formában az, hogy a környezet megóvása mellett minél kevesebb anyagi ráfordítással nyerjenek energiát és vizet, megoldják a fosszilis üzemanyagok nélkül működő fűtő- és hűtőrendszereket, a szennyvíz tárolását és feldolgozását, a háztáji zöldségek és gyümölcsök termesztésének lehetőségét, valamint a lehető legtöbb újrahasznosítható anyag felhasználását.

120426b3_earthship_var.JPG

Az Earthship mindezen törekvéseknek tökéletesen megfelel, hiszen a házak sörösdobozok, használt üvegek és autógumik felhasználásával épültek csökkentendő ezzel a hulladékot. Reynold meggyőződése és tapasztalata szerint az épület falait alkotó, vályoggal "kibélelt" gumik ugyanolyan stabilitást adnak az épületnek, mintha az téglafal volna, arról nem is beszélve, hogy a ház területe a későbbiekben tetszőlegesen bővíthető. "A világon mindenhol képesek lennénk építeni ilyen házakat", állítja az építész.

A házba belépve, virágzó növényekkel találkozhatunk, a szoba hőmérséklete pedig kellemesen hűvös marad, annak ellenére, hogy a homlokzatot alkotó üvegtáblákon erősen süt be a nap. Sehol egy szögletes forma, mindenhol lekerekített tetszőlegesen megformált vályogfalak láthatók.

Amikor Corinna Jang és Chris Litze vendégként először tettek látogatást új otthonukban, kételkedtek abban, hogy képesek lesznek hosszú távon egy "ősember barlangban" élni. A tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy hamar hozzá lehetett szokni az új házhoz, mely rengeteg előnnyel jár. Pl. ismeretlen fogalommá vált a közüzemi költség, és az annak nyomán fellépő havi fejfájás.

120426b4_earthship_var.jpg

Az épület napjárás felőli oldala üvegházként működik, mely alatt a banánfa is megterem. A locsoláshoz szükséges vizet az esőből nyerik, melyet egy hosszú csatornában összegyűjtött kavicsokon átfolyatva, természetes úton tisztítanak meg, így emberi fogyasztásra is alkalmas. A zuhanyvíz és a mosogatóvíz a növényekhez jut, melynek feleslege az angol vécé öblítését látja el, majd egy szennyvízszűrőn áthaladva a szabadba távozik.

A hűtőgépek és egyéb elektromos eszközök működéséhez szükséges energiát a háztetőkön elhelyezett napelem szolgáltatja, helyettesítve ezzel a cserepek költséges megoldását. A tető egyben energiaszolgáltató és kiváló pihenőhely is, ahová szívesen ül ki az ember egy kis délutáni ejtőzésre.

„Azt hiszem, már nem tudnék élni egy hagyományos otthonban”, jelentette ki Chris Litze miután szembesült azzal, hogy a munkájával megkeresett pénzének nagy részét már magára és családjára költheti.

Rövidfilmet az OzoneNetwork is bemutatott a földhajóról, illetve az építészről, aki hosszú éveken át küzdött az amerikai hatóságokkal, mire elfogadták, hogy az earthship hétköznapi épület, és engedélyezték a megépítését, telepek létrehozását.


H. Péter

Fotók forrása:
http://earthfirst.com/who%E2%80%99s-who-in-green-michael-reynolds/
http://sarahmonahan.com/blog/page/2

wikipedia