Skip to main content

Amikor megláttam ezt a tudományos-fantasztikus filmekbe illő repülő szerkezetet, mindjárt az jutott eszembe, leválthatják-e ezek a légi járművek az utakon haladó autókat, motorokat.

Minden bizonnyal, persze erről még talán túl korai lenne értekezni, mindenesetre a kezdeti fejlesztések igen biztatóak. Jelenleg egy pilóta nélküli változatot tesztelnek a repülő járgány készítői, elmondásuk szerint pedig nemsoká ezek már a kereskedelmi forgalomban is kaphatók lesznek.

hirdetés

A repülő szerkezet készítői mást is mondanak. Az ígérik, a Hoverbike névre keresztelt speciális drón forradalmasítja a repülés történetét.

A Hoverbike több éves kutatás és fejlesztés eredménye. A fejlesztők úgy fogalmaznak, hogy a motorkerékpár egyszerűségét ötvözték a helikopter által nyújtott szabadsággal, hogy létrehozzák a világ első repülő motorkerékpárját. A modell egyelőre a gyártásra szánt darab méretének harmada, de már népszerű a drónrajongók körében.

A Hoverbike

Malloy szerint az eszköz új szintet jelent a közlekedésben. Tervei szerint olcsó lesz, mérete miatt pedig praktikus. A személyszállításon túl alkalmas lesz arra is, hogy mentési, szállítási, elsősegély-nyújtási célra használják, és jól jöhet a gazdálkodóknak is. Zárt térben 120 kilogrammos súlyig használható. Chris Malloy víziója szerint az eszköz segíthet a légi és hegyi mentőknek, illetve a természeti katasztrófák idején, zord időjárási körülmények között.



Méretének harmadára csukható össze, és praktikus hordozótáskát is terveztek hozzá, ezért könnyen szállítható.

Négy kerékkel, jobban mondva négy szárnnyal látták el a Hoverbike-ot. Chris Malloy úgy gondolja ugyanis, hogy a technika fejlődésének köszönhetően hatékonyabb és olcsóbb a négymotoros modell létrehozása, mint a kétszárnyú, bicopter verzió gyártása.

Az új típus, a quadrocopter azért is forradalmi ötlet, mert a gép sokkal könnyebben tud helyet változtatni, mint a hagyományos helikopter. Egyszerűbb a szerkezete, és a fák, ágak nem állhatnak az eszköz útjába, míg a helikoptereknek a propellerek miatt nagyobb területre van szükségük a fel- és leszálláshoz. "A helikopter bonyolult szerkezet, míg a Hoverbike roppant egyszerű, ezáltal biztonságosabb is" mondja Chris Malloy. (Képes beszámolót a Hír TV Felfedező (2014. 08. 29-i)  c. műsora is készített a fura járgányról, mely 11.14-től itt tekinthető meg.)

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

TOP 5