Megdöbbentő hír: hatalmas méretű patkányok árasztották el a Tuileriák kertjét Párizsban. A világ egyik legszebb, nagy múltú közparkjaként számon tartott zöldövezetben a turisták által hátrahagyott nagy mennyiségű szemét miatt szaporodtak el a kártevők.

A Szajna és a Louvre által határolt parkban állandó problémát jelent a rágcsálók jelenléte, különösen a nyári hónapokban, amikor piknikezők lepik el a füves területet, s szinte mindenhol szemetet hagynak maguk után. A nagy számban érkező patkányok a látogatók között osonva csipegetik fel az élelmet. Már a lapok is foglalkoznak e kevéssé gusztusos témával.

A Louvre munkatársai az illetékes városi hatóságokkal együttműködve igyekeznek kordában tartani a rágcsálókat, a kertészek megpróbálták „ökológiai méreggel" orvosolni a problémát, de nem jártak sikerrel.

A múlt héten már kénytelenek voltak egy kártevőirtó céget segítségül hívni. A múzeum egyik alkalmazottja szerint a harcot nehezíti, hogy az állatbarát turisták még vizet is adnak a patkányoknak. A kertészek egyike rettenetesnek nevezte a helyzetet, és elmondta: attól félnek, hogy az állatok megharapják őket.

A cikk itt folytatódik...

Forrás

Kép

TOP 5