Skip to main content

Metrószerelvény, repülőgép-ülések, Simson-robogók, gördeszka-lépcsőfokok stb. egy tegnap átadott design-apartmanban. Pozsonyi Attila Pozsi enteriőrtervező apartman-tuladonos öt éve nyitotta meg az Üllői út és a Mária utca sarkán az Iparművészeti Múzeummal szemben az első négy apartmanját. A helyszín egyetlen, e célból négy önálló apartmanná osztott nagypolgári lakás, maguk az apartmanok pedig art-deco, pop-art stb. stílusban kerültek kialakításra.

Az egyetlen, nagy lakás megosztásával járó logisztikai előny, valamint a tucatszálláshelyektől eltérő, egyedi kialakítás szerencsére a piacon is meghozta a gyümölcsét, ezért egy újabb, még vadabb projektbe vágott bele a tulajdonos. A Váci utcán egy földszinti, nagypolgári lakást szabdalt szét, ám ezúttal a teljes koncepció közlekedési tematikán alapul. Nem kicsit, nagyon.

Míg Jolly és Kis Grofó a 

-ban egy Audi A8-asból kiindulva építik fel a literszámra rendelt whiskyktől csorgadozó, szép lányokkal partizó kis világukat, addig Pozsonyi Attila bármennyire is meglepő – de lévén szenvedélyes gördeszkás –, a legkisebb, legegyszerűbb közlekedési eszközre, a gördeszkára gondolva álmodta meg második számú apartmanjait, amelybe egy szovjet gyártású, oldschool budapesti metrószerelvény karosszériája is beépítésre került.

A cikk itt folytatódik...

Forrás

Fotók: Facebook/Design Budapest Apartments

TOP 5