A falfirkák ellen hirdetett kampányt a főváros a Budapest szíve program tavaly átadott Károly körúti szakaszán.

Szeneczey Balázs, a főpolgármester kabinetfőnöke pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedekben nagyon elterjedt a graffiti és a vadplakátolás a fővárosban, és emellett ma már sokan szó nélkül elmennek. Jelezte: a városvezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy ezeket megakadályozza. Felidézte, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) tavaly 125 millió forintot kapott graffitimentesítésre, illetve a monitoringrendszer kiépítésére. A kabinetfőnök köszönetet mondott a széles körű összefogásért a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, az FKF-nek, a közterület-felügyeletnek, valamint a Szeretem Budapestet mozgalomnak. Szeneczey Balázs kitért arra is: sokszor hallani, hogy a graffiti egyfajta avantgárd művészeti ág. Akik ezt híresztelik, azoknak azt üzente: “a józan paraszti ész zsinórmértékét próbálják meg szem előtt tartani”, majd úgy folytatta: nem gondolja, hogy egy gyönyörű középület falain megjelenő graffiti bármilyen művészeti értéket tudna képviselni. Vitézy Dávid, a Budapest szíve projekt megvalósításáért felelős Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója arról számolt be: céljuk a megszépült szakaszok állapotának megőrzése, ezért 74 belvárosi társasház homlokzatát tisztították meg, most pedig az utcabútorokkal folytatják a munkát. 

Szólt arról is, hogy az elmúlt időszakban gördeszkások, biciklivel felugrálók rongálták meg a burkolatot, ennek helyreállítását szintén elvégzik. Mint ismertette, tíz budapesti középiskolában tartottak előadásokat, és kisfilmpályázatot is hirdettek diákoknak. Kitért arra is, hogy a falfirka a leromlottság jele, “egy grafitti tíz újabbat szül”, ezért mielőbb el kell tüntetni. Vitézy Dávid arról is beszámolt, hogy az újonnan forgalomba állított járművek ablakait karcvédő fóliával látják el. A BKK az összes graffitiről fotót készít, és feljelentést tesz a rendőrségen – mondta a vezérigazgató.



Forrás: MTI / gépnarancs
Fotók a színes várostól itt. 

TOP 5