Skip to main content

A városi, épített környezet élhetőbbé formálását segíti a Let’s Colour Egyesület és a Magyar Közút Nonprofit Zrt is. Az Egyesület az elmúlt két évben több ezer négyzetméternyi szürkeséget számolt fel az ország területén, céljuk az emberek életterének kiszínezésével, közösségek építésével színt vinni a minden napokba.

A Let’s Colour alapvető küldetése, hogy a színek erejét, azok mindennapjainkra gyakorolt pozitív hatását bemutassa.

2011 és 2012 után, idén ismét pályázatot hirdetett azok számára, akik a környezetében lévő elszürkült, leromlott, vagy csak egyszerűen színtelen közösségi térben található falfelületet szeretnék színekkel újravarázsolni.

Az OzoneNetwork csütörtöki Egyenlítő című műsorának vendége Nagy Gergely, a Let's Colour Egyesület alelnöke szerint az alkotásoknak elsősorban a színek és formák egyedi kombinációjával a színek szerepét kell hangsúlyozniuk.

A Magyar Közút, mint fenntartó csak az útburkolatok hibáinak kijavítására hivatott. A műsor másik vendége Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője elmondta a magyar utakat 10-15 éves időtartamra tervezték, éppen ezért 10 évente a teljes felújításukra lenne szükség.

Ha esetleg nem tudja megnézni az OzoneNetwork Televízió filmjét, megtekintheti azt a http://videa.hu/videok/nagyvilag/2013.04.25.-elhetobb-varosi-kornyezet-NOJvcIJOz9iKtu0D honlapon, a csatorna weboldalán.

A www.utajovobe.eu honlap hírei rendszeresen megjelennek az OzoneNetwork Televízió hétköznap este 11-kor kezdődő, és másnap 6 és 9-kor ismétlődő Egyenlítő című műsorában.

TOP 5