Németországban utasforgalomba állt az első hibridmozdony, amely negyedével csökkenti a dízelmotor fogyasztását a fékezéskor keletkező energia visszanyerésével. Ehhez nem szükséges új jármű beszerzése, elég a régit átalakítani.

A dízel-elektromos mozdonyokban dízelmotor táplálja az áramfejlesztőt, amelynek aztán táplálja a kerekeket hajtó elektromotort. Villamosított pálya esetén a fölös áramot visszatáplálhatják a hálózatba. Ám az európai vasútvonalaknak csak 52 százaléka villamosított, ésszerű elképzelés volna tehát a meglévő dízel-elektromos mozdonyok átalakítása hibriddé.

Mégpedig olyan módon, hogy a hajtóművet nagyteljesítményű akkumulátorokkal egészítik ki, amelyekben a fékezés során visszanyert (szakszóval rekuperációs) energiát tárolják. Így igény szerint üzemelhetnének akár a dízelmotor által hajtott generátor, akár az akkumulátorok segítségével, de együttes erővel is. Erre már van példa, szintén Németországban tolatómozdonyokat alakítottak át hibriddé, ami fedezi a fokozott energiaigényt.

A Deutsche Bahn német vasúttársaság Frankfurt-am-Maintól délkeletre, Aschaffenburg és Miltenberg között indította be az első utasszállító hibridmozdonyt 2012 decemberében. A Siemens Desiro Classic (Class VT 642) korábbi két 275 kilowatt teljesítményű dízelmotorját két 315 kilowatt teljesítményű MTU dízel-elektromos motorra cserélték. Fékezéskor a mozgási energia eddig hőenergiává alakulva elveszett, de mostantól elektromos energiává alakítják, és a szerelvény tetején elhelyezett lítium-ion akkumulátorokban tárolják. Az akkukat így a menetszél hűti.

A vegyes, hibrid üzemmód legalább 25 százalékkal mérsékli a mozdonyok dízelfogyasztását, következésképpen a károsanyag-kibocsátását. Tisztán elektromos meghajtással is üzemel a vonat. Erre alagutakban, pályaudvarokon és a települések belterületén kapcsolnak át, így a zajszennyezés is csökkenthető. Mivel az akkumulátorokat a fékezés során töltik, a német kísérleti szakasz ideális a hibridmozdonynak, hiszen a 37 kilométeres távon 14 állomáson is meg kell állnia.

Nincs pöfögés, csak kattogás

Magyarországon a MÁV vasúti pályahálózatának hossza 7476 kilométer, ebből 2659 kilométer a villamosított. A 2010-es adatok szerint a 900 mozdony által vontatott kocsikban 137,3 millió utas utazott. 2011 óta sokan a hibrid hajtást is kipróbálhatták, hiszen a Lillafüredi Állami Erdei Vasút vonalán üzembe állt a világ első keskeny nyomtávú hibrid mozdonya. A félévszázados jármű környezetbarát átalakítását a vasúti közlekedés megindításának 90. évfordulójára végezték el európai uniós támogatással. Az átalakítás műszaki részleteit a Vasútgépészet folyóirat közli.

Forrás: http://www.origo.hu/idojaras/20130110-orom-a-fekezes-a-hibrid-mozdonnyal-akkumulator-fekezesi-energia-deutsche.html

TOP 5