Legújabban a szintetikus biológia ütötte fel a fejét az építészetben, s ha minden jól megy, a nem is olyan távoli jövőben a protosejtek képezik majd az épületek alapköveit. Minél magasabb bankpaloták, gránit, réz, s a 30-as évek Amerikáját alapul vevő rozsdamentes acélcsodák jellemzik leginkább jelen korunk építészetét.

Közben egyre több jel utal arra, hogy a modern ember valójában egy kis természetközelségre vágyik, valami olyanra, amit ezek az épületek nem adhatnak meg. Mert igaz ugyan, hogy lenyűgözően szépek, nemes anyagból készülnek, de egyfajta zárt világot képeznek, s mesterséges az egész rendszer is, amely az épületen belül működik.

Tulajdonképpen inkubátorokban éljük mindennapjainkat, miközben a körülöttünk lévő valóságos, élő természetet letöröljük, leradírozzuk, elpusztítjuk. És bár a manapság egyre népszerűbb passzív vagy aktív házakba való „menekülés” egyfajta gyógyírt jelenthet, ezek az épületek sokkal inkább a költséghatékonyság és a komfortérzet, mintsem a természetközelség eszmeisége mentén készülnek. Ugyanakkor mégis van egy olyan irányzat – ha lehet egyáltalán így nevezni –, amely, szakítva a vas és acél „imádatával”, az épületek és az azt körülvevő természetes környezet messzemenő harmonizációjára törekszik.

Ez az organikus, természetelvű, szerves építészet a XX. század egyik legnagyobb alkotója, Frank Lloyd Wright nevéhez fűződik. Munkássága olyan magyar nagyágyúkra is hatással volt, mint Lechner Ödön vagy Koós Károly. De a világ, s így a magyar építészet végül nem ebbe, hanem a diadalmasan és látványosan csillogó acélmonstrumok irányába haladt tovább, s csak olyan természeti katasztrófák hatására fordult ismét az élő építészet felé, mint amilyen a Japánban 2011-ben pusztító földrengés volt. A japán eset hatására az építészek ugyanis egyre többen fordulnak ismét az élő dolgok felé.

Az úttörő

Az új irányzat egyik úttörője Rachel Armstrong, a University London College építész professzora, aki Living Architecture című könyvében a szintetikus biológiának az építészetben való alkalmazásáról ír. Szerinte az új technológiák ellenére csak nagyon korlátozott mértékben tudunk válaszolni a természet kihívásaira. „Másképpen tudna reagálni a környezeti kihívásokra az építészet, ha házaink, városaink néhány olyan dinamikai tulajdonsággal rendelkeznének, mint amilyenek az élő rendszereket jellemzik. Ennek érdekében meg kell változtatni építkezési szokásainkat. Ma minden épületet azonos módon terveznek, építenek” – mondta. Ezek a környezet számára káros ipari folyamatok termékei. Elég arra gondolni, hogy az építőipar adja a CO2-kibocsátás 40 százalékát, többet, mint a közlekedési szektor.

Armstrong szerint nem az acélnak és a cementnek kellene lennie a fő építkezési anyagoknak. Úgy véli: a szakemberek kezdik megérteni, hogy a technológiának van néhány olyan tulajdonsága, mint az élő rendszereknek. Ennek a forradalomnak a katalizátora a szintetikus biológia, a biológiai tudományok új ága. A szintetikus biológia elveit használva az építészetben az épületek élő tárgyakká változnak, képesek dinamikus kapcsolatot létrehozni a környezettel.

Az első fecskék

A szintetikus biológia egyik megjelenési formája a protosejt. Ezeknek a rendszereknek nincs DNS-ük, de képesek maguktól egyesülni; spontánul jönnek létre, amikor valamilyen olajos anyag lúgos oldatba kerül. Ebből az együttesből olyan végeredmény jön létre, amely képes mozogni, érezni a környezetet és mikrostruktúrákat építeni. Az élő építészet híveinek célja létjogosultságot adni ezeknek az anyagoknak az építészetben. A protosejteket fel lehet használni házak külső szigetelésére is. Néhány cég már kutat is ez irányban azzal a reménnyel, hogy 5–10 év múlva az első „élő” festékek már kereskedelmi forgalomban lesznek.

Nemsokára az algák is a különböző biotechnológiák alkotóelemei lesznek a protosejteken kívül. Más technológiák pedig a biolumineszkáló baktériumokra alapoznak, amelyek helyettesíteni fogják a kül- és beltéri világítás néhány elemét.

Forrás: http://www.itboard.hu/Fooldal/it_board/Ingatlan-lakaskultura/Eleven_epiteszet.html

TOP 5