terrendezesHa jól van berendezve lakásunk, életünk is könnyebb lehet. Megfelelő tárgyakkal és elhelyezéssel az energia szabadon áramlik a lakásban. Ebben hisznek azok is, akik az oly divatos feng shui szerint rendezik be otthonukat. Pedig nem kell a keletiek tudására hagyatkoznunk, őseink évszázadok óta ismerik e tudást, a neve magyar térrendezés. 

A magyar térrendezés elvei segítenek abban, hogy az otthonunkban tökéletes harmónia várjon. – A magyar hagyományokon alapuló térrendezési technika számára fontos a természetesség elve az építőanyagoktól kezdve, a berendezési tárgyakig, azaz hogy minél természetesebb anyagok vegyenek minket körül.

Ne zsúfoljuk túl környezetünket, ezzel is teret engedünk a szabad energiaáramlásnak. Vegyük magunkat körül minél több növénnyel – sorolta az alapokat Németné Wéber Gabriella, hozzátéve, hogy bár a tudás régi, de gond nélkül alkalmazhatóak napjainkban is, akár városi környezetben is.

- A magyar térrendezés gyökerei egészen a jurták koráig vezethetők vissza, ezek tovább hagyományozódtak a parasztházak korára. A tűz a lakótér központi helyén volt, ahogy mondták: a kemence ház lelke. 

Nem használtak dísztárgyakat, inkább a használati tárgyakat, a tányérokat, bútorokat díszítették – magyarázta a szakember, aki szerint ráadásul, ha az ember maga készíti el a dolgait, tehát energiát fektet az alkotásba, akkor energiát fog visszakapni a tárgyaktól.

Németné elmondta, a magyar térrendezésben az első lépés a tértisztítás, a rendrakás. - Ez egy tisztulási folyamat, olyan, mint a testnek a böjt.

A házat az emberhez hasonlítjuk, ennek tisztítása tulajdonképpen terápiás hatású, nagyon jó arra, hogy az életünket magasabb energiaszinten tudjuk élni – magyarázta a térrendező, aki szerint hazánkban hatásosabb a magyar módszer, mint a keleti. - A feng shuiban is fontosak a szimbólumok, nekünk a sajátjaink segítenek a legtöbbet.

Minden népnek van egy küldetése, a magyaroké a feltétel nélküli szeretet, ami a szívcsakrához kapcsolódik. A Föld szívcsakrája a Pilisben van, Dobogókőt is szív alakú hegyek veszik körül. A szeretet szimbóluma pedig igen gyakran jelenik meg a népművészetünkben.

Forrás: http://helyitema.hu/eletmod/36984 

TOP 5