Skip to main content

Erdősítenek Hargita megyében. A gyenge minőségű legelőket ültetik be facsemetékkel. Megyeszinten ez több mint 315 hektárnyi területet jelent. Tegnap már több ezer fenyőt és bükköt elültettek a Csobotfalva Közbirtokosság területén. A Csíkszeredai Erdészeti Hivatal, a közbirtokosság szakemberei és önkéntesek végezték a munkát. A csemeték nagyobb hányada az erdészet kertjéből származik.

Május végéig közel 1 millió 400 ezer vörösfenyőt, lucfenyőt és bükkfát ültetnek el Hargita megyében. A facsemeték az erdők nemzetközi évének tiszteletére kerülnek új helyükre. Egy másik fontos cél, a használaton kívüli, rossz minőségű legelők erdősítése.

Gecző Tibor elnök, Csobotfalva Közbirtokosság
„Az állatállomány csökkenésével úgy néztük, úgy számítottuk, hogy jó dolog az, hogy ha csemetét ültetünk oda, ahol már nem tudjuk felhasználni a legelőt.”
Ha az elültetett csemete enyhe húzásra kijön a földből, akkor annak az ültetőnek meg kell mutatni merre az út hazafelé – mondta az egyik erdész. Ezzel is azt szemléltette, hogy mennyire fontos a facsemeték szakszerű elhelyezése.
A csobotfalvi akció is része a Románia Gyökeret Ereszt elnevezésű országos erdősítési programnak.

János Levente igazgató, Csíkszeredai Erdészeti Hivatal
„Amúgy ezt minden állami erdészet valamely közbirtokossággal vagy polgármesteri hivatallal közösen szervezi. Most ebben a pillanatban itt vagyunk a Csobotfalvi Közbirtokosságnak a legelőtestén, 3300 darab lucfenyőt fogunk ültetni.”
Az erdészeti hivatal munkatársai és a közbirtokosság tagjai igyekeznek inkább hosszú távon gondolkodni. Ezért is lelkesíti őket a program. Elgondolásuk szerint nem csak kivágni, hanem ápolni, újítani is kell a hargitai fenyveseket, hogy maradjon belőle a jövő nemzedékének is.

A hír videón itt tekinthető meg: http://www.erdely.tv/hirek/faultetes-szekelyfoldon

Szerkesztő: Kántor Emőke

Forrás: http://www.erdely.tv/hirek/faultetes-szekelyfoldon

Foró forrása: http://www.panoramio.com/photo/47269699

TOP 5