Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

faültetés a Fülöp-szigeteken 

Egy új környezetvédelmi törvény biztosíthatja a jövőben a Fülöp-szigeteken, hogy évente nem kevesebb, mint 175 millió új facsemetét ültessenek az országban. A nagyra törő tervek egyenesen a végzős diákok bizonyítvány szerzéséhez kötnék a feladatot, így a fiatalabb generációk körében is hathatósan ismertetnék meg az igazi környezettudatosságot.

Egy generáció több száz milliárd fát ültethet

A Fülöp-szigeteki Képviselőház úttörő törvényjavaslatot fogadott el tavaly tavasszal, hogy ezzel is csökkentse az erdőirtást. Akkor a képviselők elé került az a Graduation Legacy for the Environment Act nevű dokumentum, amelyben azt szorgalmazzák, hogy a jövőben minden filippínó diák – beleértve az általános -, a középiskolai- és főiskolai hallgatókat – évente legalább tíz fát ültessen, mielőtt megkapja az éves bizonyítványát. 

Az ötlet azonban nem csupán a faültetésre fókuszál, hanem szeretné a „zöldebb kultúra" előmozdítását is szorgalmazni az országban.

Több mint 122 millió diák végez évente az általános iskolákban, közel 5 millióan a középiskolákban, míg majdnem 500 ezer hallgató az egyetemeken, így a kezdeményezés megfelelő végrehajtása esetén évente legalább 175 millió új fát tudnánk ültetni

– magyarázta Gay Alejano, a Magdalo Párt képviselője, a törvényjavaslat előterjesztője. – Egy generáció így nem kevesebb, mint 525 millió fával tudná gyarapítani a szigeteket.

Folyamatosan csökkennek az erdővel borított területek

Az egyelőre még nem teljesen tiszta, hogy a kezdeményezést hogyan valósítanák meg, de az első elképzelések szerint az oktatási intézmények lennének a felelősek az ültetések engedélyezéséért, a facsemeték regisztrációjáért és a feladat lebonyolításáért.

A tervek szerint nagy hangsúlyt fektetnének az ültetésekre a kiemelt fontosságú területeken, többek között a mangrove erdőkben, a már meglévő, de ritkuló erdőkben, védett területeken, katonai zónákban, az elhagyott bányáknál és a kiválasztott városi kerületekben. A fafajtákat a földrajzi és éghajlat adottságok figyelembevételével választanák ki, így illeszkednek majd az adott vegetációhoz. 

Alig száz évvel ezelőtt, 1900-ban az ország területének mintegy 70 százalékát fedték le az erdők, 1999-re viszont csupán 13 százalékát

– mutatott rá Gay Alejano. – Azóta pedig még tovább csökkent ez az arány.

A magok gyártásáról az állam gondoskodna

A Délkelet-Ázsia keleti pereme mellett elterülő szigetállam 7641 szigetet foglal magába, ahol a természetes növénytakaró a nedves éghajlatnak megfelelően trópusi esőerdő. 

A Fülöp-szigetek az erdőirtással egyik legsúlyosabban érintett ország a világon, ahol a fák eltűnése drámai mértékeket öltött az elmúlt 40 évben. 

Mindez felgyorsította a talajeróziót, csökkent a víz minősége és veszélybe kerültek az őshonos közösségek, miközben nőtt az árvizek és földcsuszamlások kockázata.

A jogszabály több szervezet, így az oktatási, földművelési, környezetvédelemért és természeti erőforrásokért felelős minisztériumok, illetve az őslakosok bizottságának összefogásával valósulhat meg. A telepítés helyéről és a magok gyártásáról az állami szervezetek gondoskodnak majd.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

 

Köszönjük

Hogy megosztod az oldal tartalmát mással is...