Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_abody-of-water.jpg 

A közlemény szerint a korábbi évtizedek során meggyengült vízi élőhelyek a rehabilitációval visszanyerhetik vitalitásukat, számos védett fajnak, illetve egy összetett ökoszisztémának adhatnak otthont.

A rehabilitáció során a holtágakban iszapkotrást végeznek és rendezik a partszakaszokat. Felújítják a holtágak közötti vízkormányzó műtárgyakat, és kiépítik a vízutánpótlást biztosító vízkivételi műtárgyat.

A leginkább érintett I-es holtág esetében mintegy 54 ezer köbméter száraz mederkotrást végeznek el. A kivitelezési munkálatokat a holtágban lévő halállomány áttelepítése, a víz lecsapolása és nádirtás előzi meg.

A III-as és IV-es holtág esetében a beavatkozás elsősorban alakító kotrást és rézsűigazítást foglal magában, vagyis a holtágakat nem csapolják le teljes mértékben, hanem csak csökkenteni próbálják a meglévő vízszintet a halállomány érdekeinek figyelembevételével.

A természetvédelmi fejlesztésnek köszönhetően jobb lesz a vízminőség és a gazdag magyar vizes élőhely-örökség - újjáéledését követően - tovább élhet.

A rehabilitáció a védett fajok élőhelyeit is megerősíti, és más, korábban itt élő madár-, hal- és kétéltű fajok tartós, új élőhelyeinek kialakítását is lehetővé teszi.

A projekt keretében a Holt-Tisza I-es holtága mentén egy több állomásos tanösvényt is kialakítanak, benne madárlessel és kilátóval.

A rehabilitációs projektet európai uniós forrásból és a hazai központi költségvetési irányzatból származó támogatásból finanszírozzák.

A beruházást konzorciumi formában a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és partnerei, a tiszakécskei önkormányzat és a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság valósítják meg.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás: MTI -  A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

 

Köszönjük

Hogy megosztod az oldal tartalmát mással is...