Skip to main content

Dindim 

Évente több ezer km-t tesz meg egy pingvin, hogy találkozzon a megmentőjével, írja a nedhardy.com.

A történt még 2011-ben kezdődött. João Pereira de Souza ekkor talált rá a brazil tengerparton az egyébként 4.000 km-re lévő Patagónában őshonos állatra. Dindim lába eltörött, testét pedig olajszennyeződés borította, így nem volt kétséges, hogy segítség nélkül hamar elpusztul. 

Szerencsére az állat hamar felépült és megerősödött, majd februárban, 11 hónappal a megmentése után - a Magellán pingvinek útvonalán - visszatért Patagóniába, hisz a brazil nyár túl meleg neki. 

A 70-es éveit taposó de Souza akkor úgy gondolta, többé nem látja viszont az állatot, igencsak meglepődött azonban, mikor a Proveta nevű halászfaluban egyik nap a pingvint üdvözölhette a kertjében. 

Azóta gyakorlattá vált, hogy a madár néhány napra, egy-két hétre minden évben megjelenik, és ezt az időt a megmentőjével tölti.

Dindim azonban csak a megmentőjével van bizalmi kapcsolatban, más nem is érhet hozzá, ezt csípéssel adja az "idegen" tudtára. Megmentője ugyanakkor az ölébe veheti, finom haldarabkákkal tömheti, még le is zuhanyoztathatja. 

Klemens Plütz kutató szerint, bár az eset szokatlannak tűnik, nem lehetetlen egy ilyen kapcsolat kialakulása a madár és megmentője között. Már csak azért sem, mert a madarak sokszor ezer kilómétereket tesznek meg Patagónától egészen Brazíliáig, így gyakori, hogy emberekkel kerülhetnek kapcsolatba. 

Hogy Dindim mit vagy pontosabban kit lát megmentőjében, azt csak ő tudhatja. Családtagként egy "pingvin" éppúgy lehet, mint egy "egyszerű" megmentő, akinek a madár természetesen nagyon hálás. 

Az esetről videó ide kattintva tekinthető meg. 

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: Rio Egyetem Sajtóiroda

TOP 5