Skip to main content

 

Sólyomnak álcázott drónnal riasztják el a termőföldeken lakmározó vadon élő majmokat a délnyugat-japán Oitában.

A város vezetősége szerint a hatalmas vadmajomparknak otthont adó Takaszaki-hegy keleti oldalán lévő terület elsősorban a japán naspolya-, füge- és mandarintermesztésről híres, ám a gyümölcsöket évek óta dézsmálják a majmok.

hirdetés

Az érintett nagyjából száz állat a jelek szerint nem tartozik a parkban etetett példányok csoportjaihoz. A terméskárok pótlásaként a város a 2015-ös költségvetési évben 5,9 millió jent (14 millió forint), a 2016-osban pedig 3,93 millió jent fizetett a gazdáknak.

A majmok elrettentése céljából a város egy sólyomnak álcázott drónt állított szolgálatba a földeken. A pilóta nélküli repülő szerkezetre szemet és csőrt ragasztottak, valamint egy majom plüssfigurát is lelógattak róla, hogy úgy tűnjön, mintha a ragadozó madár a zsákmányát cipelné. A szerkezetből továbbá majmok sikolyai hallatszanak egy hangfalon keresztül.

Tavaly szeptemberben egy solymászt hívtak a városba, hogy egy igazi ragadozóval ijessze el a majmokat. A projekt viszonylag sikeres volt, de az élő állatot nehezen lehetett rávenni, hogy a megfelelő helyeken őrködjön, ezért döntött a város a drón használata mellett.

Május vége óta már négyszer bevetették az ál-sólymot, amely a visszajelzések alapján hatékony megoldás lehet a problémára. Oita vezetősége nagyjából 20 kísérleti reptetést tervez 2018 márciusáig, majd az eredmények függvényében belekezd egy teljes programba.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5