Skip to main content

 

A Harry Potter-könyvek és filmek, különösen Hedvig, az ifjú varázslótanonc hóbaglya iránti rajongás komolyan fenyegeti a vadon élő baglyokat az ázsiai országokban, ahol az elmúlt évtizedben jelentősen fellendült a ragadozó madarak illegális kereskedelme.

Egyre népszerűbb a bagolytartás Délkelet-Ázsiában

Az Oxford Brookes Egyetemen dolgozó Vincent Nijman és Anna Nekaris szerint míg az első Harry Potter-film 2001-es megjelenésekor csupán néhány száz baglyot adtak el az indonéziai madárpiacokon, addig ez a szám 2016-ra már több mint 13 ezerre nőtt.

hirdetés

Az állatok ára átszámítva 10-30 dollár között mozog, amelyet a középosztálybeli családok többsége megengedhet magának

- írta a The Guardian című brit napilap internetes kiadása. A madarak iránti kereslet megnövekedése azért különösen aggasztó, mert az eladásra kínált példányok szinte mindegyikét a vadonból fogják be.

"A baglyok háziállatként tartásának népszerűsége olyan méreteket öltött mára Indonéziában, hogy veszélyeztetheti a kisebb populációjú fajokat" - húzták alá a szakemberek a Global Ecology and Conservation című folyóirat aktuális számában közölt tanulmányukban.

Hamar elpusztulnak az élőhelyükről kiszakított állatok

A kutatók szerint a baglyoknak fel kellene kerülniük az indonéziai védett madarak listájára, mert bár aranyosan mutatnak a piacon,

általában hamar elpusztulnak, ha kiszakítják őket természetes élőhelyükről

- hangsúlyozták.

Indonézián kívül számos más országban is jelentősen megnőtt a baglyok iránti kereslet az elmúlt évtizedekben, amit ugyancsak a Harry Potter-könyvek és filmek népszerűségével magyaráznak.

A Harry Potter-sorozaton felbuzdulva még a középosztálybeli városi családokban is felütötte a fejét az a különös vágy, hogy baglyokkal ajándékozzák meg a gyerekeket"

- mondta Dzsairam Rames indiai képviselő.

A Harry Potter-jelenség és a baglyok iránti kereslet megnövekedése közötti kapcsolatot ugyan nem lehet egyértelműen bizonyítani, de sok a közvetett bizonyíték.

Harry Potter-madarakként emlegetik a szárnyasokat

A baglyokat hajdanán burung hantunak hívták maláj nyelven,

ma már azonban burung Harry Potter, vagyis Harry Potter-madarakként emlegetik őket.

Maga J.K. Rowling is elítéli, hogy a baglyokat háziállatként tartsák, és ennek hangot is adott az első Harry Potter-film nagy-britanniai megjelenését követően, amikor a helyi madármenhelyek arról számoltak be, hogy jelentősen megnőtt a magára hagyott "házi baglyok" száma a szigetországban. A természetvédők ugyanakkor arra is rámutattak, hogy Indiában gyakran feláldozzák a baglyokat, mert gyógyító hatást tulajdonítanak nekik.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás -  Nyitókép: Egyes fajok, így különösen a filmbéli Hedvigre hajazó hóbaglyok iránt különösen megnövekedett a kereslet Forrás: AFP/PNS

TOP 5