Skip to main content

 

Egy új – meglehetősen jó minőségű – fotó lehelt új életet a Loch Ness-i szörny legendájába. A hívők szerint a bulvármédia által felkapott kép az eddigi legmeggyőzőbb bizonyíték a mitikus lény létezésére, a szakértők szerint azonban egyszerű, hétköznapi vízi állatokat látunk a felvételen.

A Loch Ness-i szörny legendája valahogy nem akar kihunyni, dacára annak, hogy mind a mai napig senki sem bizonyította a létezését. A kreatúra története egészen a 6. századig nyúlik vissza, amikor is Szent Kolumba a mitikus elemekkel átszőtt sztori szerint megmentett egy bajba jutott embert a szörny „haragjától".

hirdetés

Az első újkori észlelésre egészen 1933-ig kellett várni: szemtanúk elmondása alapján egy lény nyaka bukkant elő a vízfelszín alól. Később kiderült, hogy az ominózus látványt a felfröccsenő víz okozta, amit valószínűleg két kacsa viaskodása keltett.

Szintén átverésnek bizonyult az 1934. április 19-én publikált híres fotó, ami valóságos médiahisztériát váltott ki. Ezen a szörny látható, amint hosszú nyaka és feje kiemelkedik a vízből. Később kiderült, hogy csupán egy játék hajóról van szó, amire a tréfa kedvéért nyakszerű nyúlványt erősítettek.

Forrás: Wikimedia Commons

Meglehetősen jó minőségű fotó

A legújabb észlelésről szóló bulvárszenzációt a The Huffington Post szállította. (A kép ide kattintva látható nagyobb méretben.) Az újság által közölt képet egy whiskyraktárban dolgozó munkás, Ian Bremner készítette, aki elmondása szerint fényképezőjével eredetileg egy gímszarvast akart megörökíteni, és a szörny csak véletlenül úszott a látómezőbe. Ennek ellenére a furcsa valamit csak otthon, a képek nézegetése során vette észre. 

A Loch Ness-i szörnyről készített legtöbb kép ott vérzik el, hogy homályos, a rajta szereplő alak kivehetetlen, így hitelességéről lehetetlen meggyőződni. A most készült fotó különlegessége az, hogy meglehetősen jó minőségű, és valóban látszik rajta valamilyen élőlény. 

Az Express című bulvárlap szerint a két méter hosszú, ezüstös színű valami az eddigi legmeggyőzőbb bizonyítéka Nessie létezésének. Természetesen a hitelesnek számító szakértők nem értenek ezzel egyet, egyikük pedig logikusabb magyarázattal állt elő. 

Egymás mögött úszkáló fókák lehetnek a képen

Eszerint amit a képen látunk, az nem egyetlen élőlény, hanem több állat – nagy valószínűséggel fókák vagy vidrák úszkálnak szorosan egymás nyomában. 

Sharon Hill, a Doubtful News nevű szkeptikus weboldal szerkesztője a fókák mellett teszi le voksát – ismert ugyanis, hogy ezek a vízi emlősök előfordulhatnak a Loch Ness környékén. 

Az új fotó egy jó példa arra, hogy miket is takarnak valójában a szörnyészlelések: ismert állatokat, amik csak a mindennapi tevékenységeiket végzik" – mondta Hill a Seeker.com tudományos portálnak.

Vannak azonban egyéb kételyek is. Például egyáltalán nem biztos, hogy a szóban forgó fotó valóban a skóciai tó környékén készült, és hogy mentes mindenféle utólagos szerkesztéstől. A fókák ugyanis igencsak ritkán „vendégeskednek" a Loch Nessnél. Mindezek mellett Hill azt is gyanúsnak találja, hogy a fotós a helyszínen nem vette észre az állatot, a képre nézve ugyanis nagyon úgy látszik, hogy a „szörnyre" tudatosan ráfókuszáltak a kamerával. 

Bremner sztorija tehát meglehetősen kamuszagú, de nem kell rajta meglepődni. "Az emberek vágynak a médiaszereplésre, ezért állnak elő gyakran olyan képekkel vagy sztorikkal, amelyek állításuk szerint valamilyen rejtélyes lény létezésére szolgáltatnak bizonyítékot. A valóság viszont az, hogy ezekre a misztikusnak tűnő dolgokra mindig van valamilyen logikus magyarázat, amit rendszerint figyelmen kívül hagynak az érintettek" – hívta fel a figyelmet a problémára Hill. 

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás - Nyitókép: Az Urquhart kastély romja előtti öböl a leghíresebb "szörnyészlelő" pont, itt látták legtöbbször felbukkanni a tó titokzatos, állítólagos szörnyetegét, Forrás: Wikimedia Commons

TOP 5