Skip to main content

Ősi Attila, paleontológus Iharkúti dinoszaurusz-felfedezése egy olyan időintervallumot reprezentál a Kréta-korszakon belül, ami gyakorlatilag eddig ismeretlen volt Európa területén belül. Magyarországon hat különböző dinoszaurusz fajt azonosítottak a leletek alapján. Ezek közül a legérdekesebb a bakonyi moszaszaurusz, egy édesvízi körülményekhez alkalmazkodott, tengeri ragadozó hüllő. A felfedezés azért különösen fontos, mivel itthon korábban csak szórványleleteket találtak.

Itthon már 200 évvel ezelőtt is kutattak dinoszauruszok után, de az akkori kutatók nem találtak dinó csontokat. A probléma akkor az volt, hogy még nem létezett a mai bauxit bánya. A kutató csoport azért is döntött az iharkúti helyszín mellett, mivel az itt található bánya 60 méter vastagságban tárja fel a kőzeteket. A csonttartalmú réteg mára több ezer négyzetméteres is lehet. A 2000 óta tartó ásatásokban teknős, repülőhüllő és krokodil maradványokat is találtak, valamint számos korábban nem ismert fajt.

Ősi Attila, az OzoneNetwork szerdai Egyenlítő műsorának vendége szerint a dinoszaurusz csontokat nagyon nehéz felismerni a hazai lelőhelyeken, mivel az a kőzet, amely tartalmazza ezeket, megkövesedett, elszenesedett növénymaradványokat is magába foglal. Az állatokat a paleontológusokról nevezik el, így hamarosan publikálva lesz egy olyan faj is, amely Ősi Attila nevét kapja. Bár a kutatásokkal évente csak 60-80 négyzetmétert tudnak feltárni, az előbb-utóbb véget ér. A területtel kapcsolatos jövőbeni tervek között szerepel egy dinoszaurusz park létrehozása is. Amíg ez megvalósul, a Kárpát-medence őshüllőivel a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításán találkozhatunk.

Ha esetleg nem tudja megnézni az OzoneNetwork Televízió adását, megtekintheti a filmet a csatorna weboldalán:

http://ozonenetwork.hu//ozonenetwork/o3/20120305-egyenlito-92-adas-dinoszaurusz.html

OzoneNetwork Televízió

www.utajovobe.eu honlapunk hírei rendszeresen megjelennek az OzoneNetwork Televízió hétköznap este 10-kor kezdődő, és másnap 9-kor ismétlődő Egyenlítő című műsorában.

TOP 5