Az ázsiai elefánt Szumátrán élő alfajának eddigi veszélyeztetett minősítését kritikusan veszélyeztetettre módosította a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN), miután az állatok elvesztették élőhelyeik 70 százalékát, populációjuk pedig felére csökkent egyetlen generációváltás alatt. "A szumátrai elefánt ezzel a kihalás közelébe jutott indonéziai állatfajok egyre gyarapodó listájára került, együtt az orangutánnal, a jávai és szumátrai orrszarvúkkal és a tigrissel. Azonnali és hatékony beavatkozás nélkül ezek a csodálatos állatok még a mi életünkben örökre eltűnhetnek" - mondta Carlos Drews, a WWF globális fajmentő programjának igazgatója.

Ma már mindössze 2400-2800 szabadon élő példányt számlál a szumátrai elefántalfaj populációja a természetben, ez nagyjából a fele az 1985-ös egyedszámnak. A kutatók szerint, ha a jelenlegi trend folytatódik, az elefántok kevesebb mint 30 év alatt kipusztulnak.  A WWF felszólította az indonéz kormányt, hogy tiltsa be az erdőirtást, amíg nincsen hatékony fajtamegőrző cselekvési terve.Bár a szumátrai elefántokat védett állatnak nyilvánították Indonéziában, élőhelyeik nagy része a természetvédelmi övezeteken kívülre esik, így azok termőterületté alakíthatók. A helyzet különösek kritikus a sziget középső részén, Riau tartományban, ahol a gyors erdőpusztítás miatt az ott élő elefántoknak már a 80 százaléka eltűnt, kevesebb mint 25 év alatt. "Riau kilenc csordájából hatot vesztett el. A fakitermelő koncessziók birtokosainak, a papírgyáraknak és a pálmaolaj-ágazatnak jogi és etikai kötelessége a veszélyeztetett fajok védelme" - mondta a WWF Indonézia munkatársa, Anvar Puroto.

Az ázsiai elefánt Szumátrán élő alfajának eddigi veszélyeztetett minősítését kritikusan veszélyeztetettre módosította a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN), miután az állatok elvesztették élőhelyeik 70 százalékát, populációjuk pedig felére csökkent egyetlen generációváltás alatt.

"A szumátrai elefánt ezzel a kihalás közelébe jutott indonéziai állatfajok egyre gyarapodó listájára került, együtt az orangutánnal, a jávai és szumátrai orrszarvúkkal és a tigrissel. Azonnali és hatékony beavatkozás nélkül ezek a csodálatos állatok még a mi életünkben örökre eltűnhetnek" - mondta Carlos Drews, a WWF globális fajmentő programjának igazgatója.

Ma már mindössze 2400-2800 szabadon élő példányt számlál a szumátrai elefántalfaj populációja a természetben, ez nagyjából a fele az 1985-ös egyedszámnak. A kutatók szerint, ha a jelenlegi trend folytatódik, az elefántok kevesebb mint 30 év alatt kipusztulnak.  A WWF felszólította az indonéz kormányt, hogy tiltsa be az erdőirtást, amíg nincsen hatékony fajtamegőrző cselekvési terve.

Bár a szumátrai elefántokat védett állatnak nyilvánították Indonéziában, élőhelyeik nagy része a természetvédelmi övezeteken kívülre esik, így azok termőterületté alakíthatók. A helyzet különösek kritikus a sziget középső részén, Riau tartományban, ahol a gyors erdőpusztítás miatt az ott élő elefántoknak már a 80 százaléka eltűnt, kevesebb mint 25 év alatt.

"Riau kilenc csordájából hatot vesztett el. A fakitermelő koncessziók birtokosainak, a papírgyáraknak és a pálmaolaj-ágazatnak jogi és etikai kötelessége a veszélyeztetett fajok védelme" - mondta a WWF Indonézia munkatársa, Anvar Puroto.

További érdekességek a témában itt.

(forrás: WWF)

TOP 5