Az anglikán egyháznál úgy döntöttek – számol be arról a BBC –, a jövőben eladják azoknak az olajipari vállalatoknak a részvényeit, melyek nem teljesítik a szükséges lépéseket az éghajlatváltozás csökkentése érdekében.

Az egyház felsőszintű döntéshozó testülete – a szinódus –, 347 szavazattal 4 ellenében fogadta el azt a javaslatot, aminek értelmében a szervezet kivonja befektetéseit azokból a vállalatokból, amelyek nem küzdenek az éghajlatváltozás ellen, a párizsi egyezményben foglalt célokkal összhangban.

hirdetés

Szóltak, hogy ez lesz

Ahogy az Origo arról korábban beszámolt, az anglikán egyház célja, hogy példát mutasson az etikus üzleti magatartásból, és csak olyan vállalatokban legyen befektetése, melyek teljesítik az ezzel kapcsolatos elvárásokat.

Az egyház korábban már üzent az álláspontja szerint kifogásolható magatartást folytató vállalatoknak.

Az egyház vezetői jelezték, a befektetési alapok menedzsereinek megtiltják például az olyan bányavállalatokba való invesztíciót, amelyek nem fenntartható módon működnek, figyelmen kívül hagyva a környezetvédelem és a helyi közösségek szempontjait.

A most meghozott döntés nyomán, az egyház befektetési alapjai 2023-tól kötelesek kivenni a pénzt azokból a vállalatokból, a birtokolt részvényeket értékesíteni, melyek nem veszik ki megfelelően részüket az éghajlatváltozás ellen küzdelemből.

A végül elfogadott javaslat még így is enyhébb az eredetileg javasolt 2020-as céldátumnál.

Sokmilliárd fontos üzenet

Az egyház vezetői azt mondják, döntésüket egy erőteljes üzenetnek szánják az olajvállalatok felé. A megszólaló egyházi méltóságok azt is kiemelték, ha a vállalatok magatartása indokolja, semmi nem fogja meggátolni az egyházat abban, hogy végre is hajtsa a kivonulást a nem etikus üzleti magatartást folytató vállalatokból.

Az anglikán egyházfők nem is rejtik véka alá, hogy úgy vélik, visszatartó erővel fog bírni a szinódusi határozat a vállalatok magatartására.

A szervezet ugyanis – különböző alapokban – óriási pénzek felett diszponál.

Csak tavaly év végén még 123 millió font (több mint 45 milliárd forint) értékben végeztek befektetéseket olaj- és gázipari vállalatokba.

Az egyházszervezet befektetési alapja 8,3 milliárd fontot (mintegy 3 ezer milliárd forint), nyugdíjalapja 2,3 milliárd fontot (850 milliárd forint) kezel, és további 2,1 milliárd fontja van egy másik alapban.

A mostani határozat valamennyi alapra érvényes.

Az anglikán egyház, etikai irányelvei szerint, nem hajthat végre befektetéseket olyan cégekbe, mely értékesítési eredményeinek 10 százalékát fegyvereladásból, 3 százalékát pornográfiából szerzi. Továbbá tilos befektetni akkor is, ha az adott vállalat bevételeinek legalább 10 százaléka dohányzással, szerencsejátékkal, nem katonai célú lőfegyverek eladásával, magas kamatú hitel folyósításával, vagy emberi embrió klónozásával összefüggésben keletkezik.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5