Skip to main content

 

Pénteken jelent meg az Egyesült Államok 13 állami ügynökségének közös klímaváltozással kapcsolatos kutatása, a National Climate Assessment jelentése, aminek a megállapításai közül számos teljesen szembe megy azzal Trump elnök és több kormánytag korábbi állításaival – írja a Washington Post.

A jelentés szerint az amerikaiak már most is érzik a klímaváltozás hatásait, emellett pedig megcáfolja Donald Trump azon kijelentéseit is, melyek szerint az emberi beavatkozás nincs hatással a jelenségre és jóslatokat sem lehet megfogalmazni vele kapcsolatban.

Rengeteg bizonyíték támasztja alá azt, hogy az emberek tevékenysége, főként az üvegházhatású gázok kibocsátása a legfőbb felelőse az elmúlt időszak változásainak.

- áll a jelentésben.  

A projektben közreműködő Katharine Hayhoe szerint a kutatás az egyik legátfogóbb klímaügyi jelentés ami valaha készült, korábban pedig tudósok név nélkül arról nyilatkoztak, hogy emiatt tartanak is attól, hogy a Trump-adminisztráció egyszerűen nem engedi majd hogy publikálják a kutatást. Korábban a jelentés elfogadásában szerepet játszó környezetvédelmi ügynökség vezetője, Scott Pruitt is azt mondta, nem hiszi, hogy a szén-dioxid a globális felmelegedés kulcsszereplője lenne. 

A kutatás legfontosabb megállapításai között szerepel, hogy:

  • az emberiség történelme során sosem volt még olyan magas az átlaghőmérséklet, mint most,
  • a felmelegedést emberi tevékenység váltotta ki,
  • a széndioxid kibocsátás korlátozására irányuló komolyabb erőfeszítés nélkül az ipari forradalom előtti időszak átlagához képest 5 fokkal is - a korábban már szintén életveszélyesnek minősített 2 foknál jóval többel - emelkedhet 2100-ig a Föld átlag-hőmérséklete.

A kutatás szerint az Egyesült Államokban már jelenleg is számos extrém környezeti jelenség kiváltó oka a klímaváltozás. Ide tartoznak az aszályok, a komolyabb viharok, és a nagyobb erdőtüzek. 25 tengerparti városban már most gyakrabban vannak áradások, mint korábban, és a tenger vízszintje 2100-ig akár 1,2 méterrel is megemelkedhet.

A Fehér Ház a kutatók félelmei ellenére jóváhagyta a jelentést, amit egy 1990-ben elfogadott törvény alapján bizonyos időközönként minden kormánynak el kell készítenie. Az amerikai kormány szerint ugyanakkor vitatja a kutatás következtetéseinek jelentőségét: "az éghajlat mindig változott és változni is fog. A kutatás is elismeri, hogy a klímaváltozás mértékét a jövőben is nagyon nagy mértékben meghatározza majd a Föld éghajlatának üvegházhatású gázokra vonatkozó érzékenységével kapcsolatos bizonytalanság" - mondta Raj Shah, kormányszóvivő.

Shah azt is megjegyezte, hogy az energetikai iparág széndioxid-kibocsátása csökken, és 2040-ig biztosan nem fog nőni, miközben a globális kibocsátás egyre kisebb arányát teszi ki. A kormányszóvivő szerint a Trump-kormány támogatja a megalapozott tudományos kutatásokat és a vitát, és mindent megtesz azért, hogy javítsa a megbízható és megfizethető energiaforrásokhoz való hozzáférést, ami a gazdasági növekedés alapja. Ezen kívül az infrastruktúra fejlesztését is támogatják a kibocsátások csökkentése érdekében.

Trump többször is hoaxnak titulálta magát a klímaváltozást, a kampányában pedig ígéretet tett rá, hogy száz napon belül felmondja a párizsi egyezményt, mert az szerinte csak kerékkötője az energiapolitikai elképzeléseinek és ezzel az amerikai gazdaságnak. Ezt végül júniusban meg is lépte.

Trump klímaellenes hadjáratáról itt írtunk részletesebben.

Forrás - Nyitókép: Trump az ENSZ szeptemberi gyűlésén, Fotó: Spencer Platt / Getty Images Hungary

TOP 5