Skip to main content

 

A melegedő óceánvíz az elsődleges oka az Antarktiszi-félsziget nyugati felén lévő gleccserek visszahúzódásának - állapították meg a világon elsőként brit kutatók, akik szerint mivel a félsziget az egyik legnagyobb közreműködője a globális tengerszint-emelkedésnek, ezért az új eredmények segíteni fognak a térség jégveszteségére vonatkozó pontosabb előrejelzések elkészítésében.

A Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint az 1940-es években megkezdett mérések óta a félsziget nyugati részén fekvő 674 gleccser mintegy 90 százaléka visszahúzódott, ám a régió déli jégárjainak esetében a folyamat sokkal gyorsabban zajlik, mint az északiaknál - írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

hirdetés

Nem a légkör a hibás

"A kutatók tisztában vannak azzal, hogy a melegedő óceánvíz pusztítóan hat a hatalmas jégmezőkre a kontinens más részein, de úgy vélték, hogy ennek ellenére a légköri hőmérséklet az elsődleges oka a gleccserek visszahúzódásának. Most azonban már tudjuk, hogy másképp áll a helyzet"- mondta Alison Cook, a walesi Swansea-i Egyetem munkatársa.

A szakember szerint a félsziget nyugati oldalán lévő gleccserek majdnem mindegyike a tengerben végződik. A kutatók most több évtizeddel ezelőttről való fényképek, valamint műholdfelvételek alapján tanulmányozták a jégmezők peremének változásait.

A déli gleccserek gyorsabban olvadnak

Az egyetem és a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) szakembereit elsősorban az érdekelte, hogy a vizsgált terület északnyugati gleccsereinek visszahúzódása miért lassabb a déliekénél, és a folyamat miért gyorsult fel az 1990-es években. Az óceánvíz hőmérsékletére vonatkozó, több évtizedet felölelő adatok megadták a választ a kérdésekre.

Az eredmények szerint az északnyugati részen hideg az óceán, délebbre haladva azonban egyre melegebbé válik a víz 100 méter alatti mélységben. A melegedés az 1990-es évek óta tart: akkor kezdődött meg a gleccserek visszahúzódásának felgyorsulása.

"A világon elsőként sikerült kimutatnunk, hogy az óceán kulcsszerepet játszik az Antarktiszi-félsziget nyugati részén fekvő gleccserek stabilitásának szabályozásában" - húzta alá Mike Meredith, a BAS szakembere.

A kutatók kiemelték, hogy az új eredmények segíteni fognak a régió jégveszteségére vonatkozó pontosabb előrejelzések elkészítésében.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás: MTI/Origo, Nyitókép: Hatalmas repedés a Pine Island gleccseren, Forrás: NASA

TOP 5