Skip to main content

 

A Gallup közvélemény-kutató intézet lakosság körében végzett legfrissebb elemzése szerint a klímaszkeptikusok száma egyre csökken, és tavalyhoz képest többen vannak azok, akik komoly problémának vélik a klímaváltozást.

Egyre csak dőlnek a melegrekordok

Az észak-amerikai nagyhatalom elsősorban republikánus politikusai és véleményvezérei között szép számmal akadnak a klímaváltozást elutasítók, azonban úgy tűnik, a lakosság mégis csak úgy érzi, a klímaváltozás olyan valós probléma, amivel foglalkozni kell.

hirdetés

A március elején készített reprezentatív közvélemény-kutatásban arra kérdeztek rá, hogy az emberek mennyire aggódnak,

és mennyire érzik a saját bőrükön a klímaváltozás hatásait.

Nyolc éve nem volt ilyen magas – 64 százalék – azoknak az aránya, akik komoly problémaként aposztrofálták a környezeti változásokat, s mindezeket a klímaváltozás következményének gondolják. A 2015-ben végzett felmérésben kevesebben, a megkérdezettek 55 százaléka gondolkodott így.

A Gallup kutatóintézet úgy véli, hogy a klímaváltozást és a globális felmelegedést elismerők száma amiatt is nőtt a tavalyihoz képest,

mert számos melegrekord dőlt meg hivatalosan,

és ezt az Egyesült Államok lakossága is érzékeli. A Nemzeti Óceáni és Éghajlati Adatközpont (NOAA) a 2015-ös telet a legmelegebb télként jegyezte fel, miután az 1939-ben mért melegrekord (3,16 Celsius-fok) megdőlt 3,66 Celsius-fokos átlagértékkel.

A múlt héten pedig a Nemzeti Űrkutatási Hivatal (NASA) adott ki közleményt, amelyből kiderül, hogy az idei február volt minden idők – legalábbis amióta rendszeres meteorológiai méréseket végeznek – legmelegebb február hónapja, de pár héttel korábban ugyanilyen közlemény jelent meg az idei januárról is.

Saját bőrükön érzik a változásokat

A Gallup-felmérésben résztvevők 59 százaléka úgy nyilatkozott, hogy ő maga is érzékeli ezeket a változásokat - tavaly 55 százalék volt ez az arány.

Sokan aggódnak amiatt, hogy az életükre negatívan hat majd a klíma megváltozása. Csak a válaszadók 10 százaléka vélte úgy, hogy nincs itt szó semmiféle klímaváltozásról, a tavaly megkérdezettek 19 százaléka gondolkodott hasonlóan. 2007 óta most voltak a legkevesebben ezen a véleményen.

Abban is sokat változott az emberek véleménye, hogy kit vagy mit tartanak a klímaváltozás felelősének: 65 százalékuk úgy gondolja, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység okozza. Tavaly még 10 százalékkal kevesebben vélekedtek így.  

A politika oldaláról is megközelítették a témát, hiszen köztudott, hogy míg a demokraták általában a fenntartható fejlődést fontosnak tartva a környezet védelmére nagy hangsúlyt helyeznek, addig

a republikánus politikusok között számos klímaszkeptikus akad,

akik egyszerűen elutasítják a klímaváltozás intézményét, és ki gúnnyal, iróniával, ki pedig féltudományos ellenpéldákkal próbálja igazolni, hogy ez egy nem létező, bagatell dolog.

A felmérésben is jól látható ez az ellentét: a demokrata szimpatizánsok között jóval többen aggódnak a klímaváltozás miatt (2015-ben 78 százalék, 2016-ban már 84 százalék), de a republikánus támogatónál is egyre többen gondolják úgy (2015-ben 31 százalék, 2016-ban 40 százalék), hogy ezzel a problémával igenis foglalkozni kell. A politikailag függetlenek körében kilenc százalékos növekedés látható, a tavalyi 55 százalékról idén 64 százalékra nőtt az arányuk.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás - Kép: Így festene Rio 2100-ban. Még mindig akadnak, - főleg a republikánusok körében - akik kétségbe vonják a globális klímaváltozást, Forrás: Climate Central

TOP 5