Skip to main content

 

Közeledik a párizsi klímakonferencia. Az EU ismét bedobja magát, de ezúttal sem biztos, hogy ennyi elég lesz.

Már csak néhány hét van a párizsi klímakonferenciáig, ahol a világ vezetői megpróbálják megfékezni az éghajlatváltozást. A cél, hogy „csak” legfeljebb két fokkal emelkedjen a Föld átlagos középhőmérséklete, mert ennél nagyobb növekedésnek már katasztrofális következményei lehetnek az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) szerint.

hirdetés

Ebből lesz csak az igazi menekültválság

Az éghajlatváltozásnak lehet örülni, ha november közepén dönget a húsz fok, de a melegrekordok megdőlésének vannak bőven mellékhatásai (kérdezzük csak meg erről azokat a termelőket, akiknek a növényeit megbolondítja a mostani idő). A hőmérséklet-növekedés unalomig ismételt következményei az aszályok, éhínségek, hőhullámok és azokból fakadó egészségügyi problémák, ráadásul mindenféle éghajlati szélsőséget felerősít.

Az élelmiszer- és vízhiány miatt már most is háborúk törnek ki, és egyes becslések alapján akár több száz millió „klímamenekült” indulhat útnak, sorolta a következményeket Jávor Benedek európai parlamenti képviselő november 12-én egy budapesti konferencián. Magyarország fokozottan ki van téve a klímaváltozás hatásának, mert a modellek alapján

egy foknyi globális átlaghőmérséklet-emelkedés 2-2,5-et jelenthet hazánkban.

Bele kellene húzni

Rossz hír, hogy a világ országai eddig messze nem ajánlottak fel elegendő kibocsátás-csökkentést a párizsi csúcsra a két fokos növekedés megelőzéséért. Eddig 156 országtól jöttek vállalások, ami az összes kibocsátás 92 százaléka. Feiler József, a, European Climate Foundation szakértőjének bemutatott adatai szerint ezek összesítve még elmaradnak a szükséges mennyiségtől, de az biztató lehet, hogy komoly szennyezők is beálltak a sorba, mint például Kína és India.

Lemaradóban az EU

Eközben mintha az Európai Unió „előörs-szerepe” kicsit mérséklődött volna Jávor Benedek szerint, aki az EP-ben a környezetügyért is felelős bizottság tagja. Hiába vannak ott az EU klímacéljai, vállalások nem olyan ambiciózusak, mint mondjuk tíz éve.

A cikk itt folytatódik...

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: Parthajit Datta

TOP 5