Az izraeli kormány úgy döntött, hogy a Jordán folyót sóstalanított tengervízzel tölti fel. Minden évben 10 éven át 150 millió köbméter tengervizet engednek majd a folyóba.

Tel-Aviv az egykor mély folyó gyors elsekélyesedése miatt döntött így. Az elmúlt években egy szennyezett patakká változott, amelyen gond nélkül át lehet gázolni. A feltöltés egyik oka Izrael, Jordánia és Szíria mezőgazdasági igényei.

A folyó megmentésében a vallás is szerepet játszik. Keresztelő Szent János ugyanis a Jordán folyóban keresztelte meg Jézust, és Isten éppen itt nyilatkoztatta ki, hogy Jézus az ő fia.

(Szerkesztő megjegyzése: Valamit legalább próbál tenni az izraeli kormány, hogy vízzel lássa el az elmúlt években szinte teljesen kiszáradt folyót. Vélhetően ez a megoldás nem lehet végleges, így ez a kérdés ismét a szakmai viták kereszttüzébe kerülhet, hisz a folyó sorsa, környezetvédelmi problematikája régóta ismert. Minderről a wikipedia így ír:

"A környezetvédők azzal vádolják Izraelt, Jordániát és Szíriát, hogy komoly károkat okoztak a Jordán ökorendszerében. Izrael 1964-ben gátat helyezett üzembe, amely a Galileai-tengerből, a Jordán egyik fő vízforrásából az úgynevezett nemzeti vízszállító csatornába tereli a vizet. Ugyanebben az évben Jordánia csatornával csapolta meg a Jarmuk mellékfolyót. Szíria víztárolókat épített, amelyek ugyancsak a Jarmuk vizét használják.[2]

Ma a Jordán vizének 70-90%-a szolgál emberi fogyasztást, ami jelentősen csökkenti a folyó vízhozamát. Ettől, és a magas párolgási arány miatt a Holt-tenger zsugorodik. Déli részének sekély vizei a legújabb időkben eltűntek, helyükön sós sík maradt.

A folyó szennyezése, ami legjobban az utolsó szakaszt sújtja, a környezetvédők szerint szinte teljesen elpusztította a Jordán ökorendszerét, amelynek megmentése több évtizedes munkát igényel. 2007-ben a Föld Barátai nemzetközi környezetvédő hálózat a világ 100 legveszélyeztetettebb ökorendszere közé sorolta a Jordánt, részben Izrael és a szomszédos arab országok közti együttműködés hiánya miatt." http://hu.wikipedia.org/wiki/Jord%C3%A1n_%28foly%C3%B3%29)

Forrás: http://hungarian.ruvr.ru/2012_07_22/82465337/

TOP 5