Skip to main content

Közel 95 tonna italos kartondoboz szelektív gyűjtésével eddigi legsikeresebb szelektív gyűjtőprogramját zárta az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés. Ezt a mennyiséget a tavaly októberben, 13 város 278 oktatási intézményében indult nagyszabású környezetvédelmi programban gyűjtötték a gyerekek. A több mint 53 ezer gyermek részvételével most lezárult program célja az volt, hogy felhívja a gyerekek, szüleik és a pedagógusok figyelmét arra, hogy az italos kartondobozok szelektíven gyűjthetők és újrahasznosíthatók. A gyerekek a program során szelektíven gyűjtött italos kartondobozok segítségével 1 hektárnyi erdőt, azaz 627 kifejlett fát mentettek meg a kivágástól - olvasható a szervezet közleményében.

Az Iksz immár második éve rendezi meg az Italos karton gyűjtőprogramot, amelynek eredményeként tavaly 26 tonna, idén pedig 95 tonna tejes és gyümölcsleves dobozt gyűjtöttek vissza a gyerekek. A program sikerét jól jelzi, hogy a tavalyinál háromszor több, összesen 278 intézmény kapcsolódott be a programba 12 városból és 7 budapesti kerületből.

„Az idei programban várakozásainkat kétszeresen felülmúló eredmény született” - mondta el Baka Éva, az Iksz ügyvezető igazgatója. „A gyerekek által begyűjtött 95 tonna mintegy 3,3 millió darab italos kartondobozból állt össze. Szemléltetésként: ha ezeket a dobozokat sorbaraknánk, háromszor érnénk vele körbe a Balatont” – tette hozzá.

Az IKSZ a helyi hulladékgazdálkodási cégek szakmai együttműködésével rendezte meg az iskolai és óvodai italoskarton-gyűjtő programot Pécsett, Székesfehérváron, Szekszárdon, Miskolcon, Debrecenben, Nyíregyházán, Veszprémben, Siófokon, Szegeden, Kaposváron, Tiszafüreden, Dunakeszin és 7 budapesti kerületben, ahol egész tanévben gyűjthették a gyerekek az italos kartondobozokat.

Az összegyűjtött mennyiségért cserébe az intézmények lépcsőzetesen emelkedő díjazásban, valamint minden tonna begyűjtése után 100 ezer forintos különdíjban részesülhettek, így akár több százezer forinttal is kiegészíthették költségvetésüket. Mindemellett az országos összehasonlításban létszámarányosan legtöbbet gyűjtő iskola és óvoda is, 100 ezer forint különdíjat kapott. Az egy tonnát meghaladó mennyiséget 17 oktatási intézménynek sikerült elérnie, közülük négyen dupláztak, azaz kétezer kilogrammnál is többet gyűjtöttek.

Országos összehasonlításban a veszprémi Egri Úti Körzeti Óvoda gyűjtötte a legtöbb, 2504 kilogramm mennyiséget. A legtöbbet gyűjtő iskola a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola volt, itt 2305 kilogramm gyűlt össze a tejes- és gyümölcsleves-dobozokból. A létszámarányosan legnagyobb mennyiségért járó különdíjat a Budapest XIV. kerületi Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája nyerte 29 kg/fő aránnyal, az iskolák közül pedig a SIOK Beszédes József Általános Iskola és Speciális Tagozat 7,4 kg/fő aránnyal.

Hazánkban évente több mint 400 millió darab italos kartondoboz kerül forgalomba. Ez azt jelenti, hogy a 3,2 millió magyar háztartás átlagosan 100 - 125 darab italos kartondobozt használ el egy év alatt. Ennek a mennyiségnek azonban csupán 19 százalékát, azaz családonként 23 darab italos kartondobozt gyűjtenek vissza szelektíven, míg a fennmaradó 102 darab, azaz összesen 320 millió doboz a hazai szeméttelepekre kerül. Ebből a mennyiségből mintegy 3 millió doboz juthatott vissza a körforgásba az IKSZ most zárult programjának eredményeként.

Magyarországon az italos kartondobozokat ma már több mint 6 millió lakos gyűjtheti szelektíven. Ez a csomagolóanyag minimum 75 százalékban papírból készül, ezért újrahasznosítható, és többek között hullámkartondoboz, füzet, kéztörlő vagy toalettpapír készülhet belőle.

A gyűjtési adatok iskolánkénti és óvodánkénti bontásban megtekinthetők a www.italoskarton.hu honlapon.

Háttérinformáció:

Budapesten a X., XIII., XIV., XVI., XVII., XVIII., és a XIX. kerület óvodái közül összesen 60 intézmény csatlakozott a programhoz. 7 200 gyermek több mint 16 tonna italoskartont gyűjtött össze együttesen. A legtöbbet gyűjtő óvoda Budapesten a X. kerületi Bóbita óvoda lett, 1 023 kg begyűjtött mennyiséggel.

Debrecenben 12 iskola és 14 óvoda vett részt a gyűjtőprogramban, akik összesen 9323 kilogramm tejes és gyümölcsleves dobozt gyűjtöttek. Debrecenben a Martonfalvi Lurkók Alapítványi Óvodába járók érték el a legjobb eredményt a városban, ők közel 2 tonnát gyűjtöttek a dobozokból.

Kaposváron összesen 11 356 kilogramm doboz gyűlt össze, ami országos összehasonlításban a második legnagyobb mennyiség. A városban a Damjanich utcai tagóvoda több mint 2 tonnát gyűjtött.

Miskolcon vett részt a legtöbb intézmény az IKSZ gyűjtőprogramján. 37 iskola és óvoda, mintegy 5 000 tanulója összesen 8 482 kilogramm italos kartondobozt gyűjtött. Itt két intézmény, az Avastető Óvoda valamint a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola is 1 000 kilogramm feletti mennyiséget gyűjtött a tanév során.

Nyíregyházán 29 intézmény 9 786 kilogramm italos kartondobozt gyűjtött, amivel bronzérmesek lettek a városok közötti gyűjtés képzeletbeli dobogóján. Itt két intézmény, a Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézménye 1 000 kilogramm feletti gyűjtésért, a Jókai Mór Református Általános Iskola pedig 2 000 kilogramm feletti gyűjtésért részesült különdíjban.

Pécsen gyűlt össze a legtöbb italoskarton: a programban résztvevő 29 intézmény közel 5 800 tanulója összesen 18 891 kilogrammot gyűjtött össze. A városban 7 intézménynek is sikerült elérnie az 1 000 kilogrammos határt, amiért 100 000 forintos különdíjban részesült. A Belvárosi Óvoda, a Kertvárosi Óvoda Bimbó utcai Tagóvodája, az ANK 1.Sz.Ált. Iskola, a Mecsekaljai Általános Iskola Kovács Béla Általános Iskolája, az Illyés Gyula Általános Iskola és Óvoda és a Sztárai Mihály Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói is 1 000 - 1 000 kilogrammot gyűjtöttek a tejes és gyümölcsleves dobozokból, de a PTE Deák Ferenc Gimnázium és Általános Iskola tanulói még ennél is többet, 2 195 kilogrammot gyűjtöttek.

Siófokon összesen négy intézmény vett részt a gyűjtésben, ők összesen 1 513 kilogrammnyi italos kartont gyűjtöttek össze. Itt ugyan a kisebb létszám miatt kevesebb tejes és gyümölcsleves dobozt gyűjtöttek a gyerekek, de a lelkes gyűjtést jól példázza, hogy a SIOK Beszédes József Általános Iskola és Speciális Tagozatának tanulói fejenként több mint 200 darab italos kartont gyűjtöttek az év során.

Szegeden 5 890 gyerek 5 688 kilogramm dobozt gyűjtött 33 intézményben. A legkiemelkedőbb eredményt a Negyvennyolcas utcai Óvoda érte el 1 379 kilogramm összegyűjtött italos kartondobozzal.

Székesfehérváron 2 880 kilogramm italos kartont gyűjtöttek össze az iskolások és óvodások. A városban 11 iskola és óvoda 1 953 tanulója és ovisa gyűjtött szorgalmasan.

Szekszárdon 12 intézmény 1 997 kilogramm tejes és gyümölcsleves dobozt gyűjtött össze. Ezt a mennyiséget - mintegy 55 000 darab dobozt – 2 105 lelkes iskolás és óvodás közreműködésével érték el.

Veszprémben 9 intézményből, 2 578 gyerek vett részt az IKSZ italoskarton gyűjtőprogramjában. Ők összesen 7 086 kilogramm italos kartondobozt gyűjtöttek össze, amihez az országosan is legtöbbet gyűjtő óvoda, az Egry úti Körzeti Óvoda 2 131 kilogrammal, a Gyulaffy László Általános Iskola pedig 1 118 kilogrammal járult hozzá.

Tiszafüreden és Dunakeszin összesen 5 intézmény csatlakozott az IKSZ kezdeményezéséhez, ők 1653 kilogramm dobozt gyűjtöttek, ami mintegy 47 000 darab doboznak felel meg.

Forrás: http://richpoi.com/cikkek/hazai/95-tonna-italos-kartondobozt-gyujtottek-a-gyerekek.html

TOP 5